Részletes keresés

Perbeszéd helyett párbeszéd

közigazgatási perekben kezdeményezhető

bírósági közvetítői eljárásról

 

2018. január 1-jétől a közigazgatási perben is lehetőség van a felek és érdekeltek számára, hogy a bíróságon folytatott egyeztetés útján közvetítői eljárásban kíséreljék meg a közigazgatási jogvita rendezését.

Az alábbi tájékoztató az eljárás kezdeményezésének néhány fontos kérdésére kíván választ adni, azzal, hogy bármely kérdésben az ügyben eljáró bírótól kérhet részletes tájékoztatást.

2024. 04. 18.

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állításon, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 90 nap elzárásra és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetett előéletű férfit, aki jelen cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

2024. 05. 08.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2024. április 24-én a Debreceni Járásbíróság annak a 19 éves vádlottnak az ügyében, aki rálőtt a szomszédja tyúkjára. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 97 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a 2018. november 21-i lőfegyverrel elkövetett békásmegyeri gyilkossággal.

 

A végzés szerint a 67 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. november 21-én a hajnali órákban Békásmegyeren előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya élettársának anyját. A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül.

 

A Kazincbarcikai Járásbíróság a mai napon hirdetett ítéletet a 2017 nyarán, Szalonna és Szendrőlád közötti útszakaszon történt halálos közlekedési baleset ügyében.

Tatabányai Törvényszék – Közveszélyokozás bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt az férfit, aki miatt felrobbant egy táti családi ház
 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-án annak a nőnek az ügyében, aki az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztotta és bántalmazta a sértettet. 

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kifosztás bűntettében és testi sértés bűntett kísérletében. Ezért a 34 éves nőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

Tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék a 2021. október 5-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

Távollétében 2 év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 36 éves vádlottat, aki fondorlatos módon csalt ki több százezer forintot a szomszédasszonyától. A többszörösen büntetett előéletű férfit 2021. január 19-én üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Ambrus István (2023): A bűncselekményi egység új törvényi szabályozása. Magyar Jog, 70. évf., 2. sz.,108-113.

Costopulos Orestis (2022): A közbeszerzés büntetőjogi kapcsolata. Ügyészek Lapja, 29. évf., 5 – 6. sz., 5 – 26.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 135 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 137 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 674 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 683 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 273 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 102 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017