Részletes keresés

I.Polgári eljárásban

Polgári eljárásokban a bírósági hirdetmények tekintetében meg kell különböztetni, hogy az eljárás, amelyben hirdetményi kézbesítés szükséges, mikor indult:

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Veszprémi Törvényszék a közelgő Bíróságok Napja alkalmából 2024. július 12-én a törvényszék épületében ünnepélyes keretek között kiállítást tartott Veszprém vármegye bírósági dolgozóinak alkotásaiból. A Bíróságok Napja megünneplésére minden évben július 15-én kerül sor, a hagyományok szerint ezen a napon hirdették ki 1869-ben a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket, amely meghatározó állomása a magyar igazságszolgáltatás történetének. Ez a jogszabály választotta szét a közigazgatást és az igazságszolgáltatást, és deklarálta a bírói függetlenséget. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2001-ben nyilvánította a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává ezt az évfordulót, és azóta minden évben július 15-én tartják a Bíróságok Napját, amely a bírósági dolgozók számára munkaszüneti nap. 

A kiállításon Veszprém vármegye bíróságain dolgozók művei tekinthetők meg: festmények, grafikák, hímzések, varrások, kerámiák. 

A kiállítást dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit a törvényszék elnöke nyitotta meg, aki ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy az idei évben rendhagyó módon nem a mindennapi munka eredményeit, a bírósági hétköznapok sikereit, az ítélkezési tevékenységgel összefüggő feladatokat szerették volna felidézni, hanem a kollégák egy olyan oldalának bemutatása volt a cél, mely azt üzeni, hogy hétköznapok során bíróként, titkárként vagy adminisztrációs feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottként szolgálatot teljesítő munkatársak közül sokan rendelkeznek alkotó energiával, amelynek eredményét érdemes egymásnak is megmutatni. Beszédének végén a törvényszék elnöke kifejezte reményét,  örömét is annak kapcsán, hogy amíg ennyi érték, sokoldalú tehetség és „kincs” van a bírósági szervezetben, addig bízhatunk a sikeres jövőben.

Az ünnepélyes rendezvény emelkedettségéhez dr. Kéry Beáta bíró a művészi zongorajátékával, míg dr. Németh Vanda Valentina bírósági titkár gyönyörű énekelőadásával is hozzájárult. 

Veszprém, 2024. július 12.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Év
2017
Közlöny
Fájl

A bírósági szervezetrendszerben (Kúria, ítélőtáblák, törvényszékek, járásbíróságok és a kerületi bíróságok) több, mint 11.000 főt foglalkoztatnak, közülük megközelítőleg 3.000 főt bíróként, 900 főt bírósági titkárként, 200 főt bírósági fogalmazóként és 7.500 főt további igazságügyi alkalmazottként.

Batta_Gerg%C5%91_Egy%C3%A9b%20(7).jpg

 

Perbeszéd helyett párbeszéd - Vitarendezés bírósági közvetítéssel

A közvetítés - vagy más néven mediáció - egy olyan, a hagyományos vitarendező (peres) eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás, melynek az a célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le a vitájukat. Ehhez a vitában nem érintett semleges, pártatlan harmadik személy (mediátor) segítségét veszik igénybe.

Bírósági közvetítés mikor vehető igénybe?

A bírósági közvetítői eljárásnak feltétele, hogy a felek között peres vagy peren kívüli eljárás folyamatban legyen. Peres eljárás esetén a közvetítői eljárás időtartamára - a per a felek közös kérelmére - szünetelhet.

Mik a közvetői eljárás előnyei a perhez képest?

A mediáció másféle problémamegoldási eljárás, mint a per, leginkább abban különbözik, hogy a felek maguk hozzák meg a döntést a saját ügyükben, a közvetítői eljárás a párbeszédhez biztosít lehetőséget. A megegyezés növeli a felek egymás iránti bizalmát és javítja a kapcsolatot is.

Vannak-e pénzbeli előnyei a bírósági közvetítésnek?

A bírósági közvetítői eljárás ingyenes, azonban az igénybevételéhez elengedhetetlen per (vagy peren kívüli eljárás) az Illetéktörvény rendelkezései szerinti illeték megfizetésével jár, de - szintén az Illetéktörvény alapján - a perben (peren kívüli eljárásban) az alábbi illetékkedvezmények vehetők igénybe a bírósági közvetítői eljárással összefüggésben:

  1. Az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a
    • ha az első tárgyaláson a per szünetelésére kerül sor, és a per e szünetelés folytán megszűnik;
    • ha a felek az első tárgyaláson egyezséget kötnek;
  2. Az illeték a peres eljárás illetékének 30%-a, ha az első tárgyalást követően az eljárás szüneteléssel vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg, illetőleg a per megszüntetését a felek közösen kérik.
  3. Az illeték a peres eljárás illetékének 50%-a, ha az egyezségkötésre az első tárgyalást követően kerül sor.

Ha a per szünetelés folytán szűnik meg, a bíróság az eljárást kezdeményező felet kötelezi az illeték megfizetésére.

A 10 % illetékkedvezményt a nemperes eljárásokban megfelelően alkalmazni kell, ha a kérelemtől való elállásra a bíróság érdemi határozatának meghozatala előtt kerül sor.

Milyen típusú viták rendezhetők bírósági közvetítéssel?

  • családjogi viták, például válás, gyermekelhelyezés, láthatási jog, vagyonmegosztás
  • szerződéses és szerződésen kívüli jogviták, kártérítés, szavatosság, birtokvita, szomszédjogok, gazdálkodó szervezetek egymás közötti vitái
  • munkajogi konfliktusok, amelyben a munkáltató és a dolgozó között rendezhetők a munkabérrel, munkaviszonnyal, munkaszerződéssel kapcsolatos vitás kérdések.
  • közigazgatási ügyek (Kizárólag önkéntes alapon kerülhet sor, ahhoz minden  peres félnek és érdekeltnek  hozzá kell járulni. Néhány ügycsoportban kizárt a közvetítés pl. adóügyek.)

Milyen perekben kizárt bírósági közvetítés igénybe vétele?

  • házassági perben a házasság felbontásához, a házasság érvényességének, a létezésének vagy nemlétezésének megállapításához
  • apaság-és származás megállapítás
  • szülői felügyelet megszüntetés
  • gondnokság alá helyezés
  • sajtó helyreigazítási per
  • alkotmányjogi panasz esetén követendő eljárás
  • végrehajtási per

Hogyan zajlik a közvetítői eljárás?

A bírósági közvetítő segít a felek közti párbeszéd helyreállításában. A felek álláspontjának meghallgatását követően a felek közti írásos megállapodás létrejöttét segíti. Ha a felek meg tudnak egyezni, a megállapodásnak azt a részét, amiben a jogvitájukkal bírósághoz fordultak, és amely jogilag végrehajtható, a peres ügy bíróságának bírája jóváhagyhatja, ha ezt a felek kérik.

Bírósági közvetítők Győr-Moson-Sopron vármegyében:

Győri Járásbíróság (9021 Győr, Szent István út 3.)

Dr. Huszár Eszter bíró, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito2gyorjb@birosag.hu

Dr. Németh Ágnes bíró, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito1gyorjb@birosag.hu

Dr. Sulymosi Zsuzsanna bíró, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito3gyorjb@birosag.hu

Dr. Csánitz Anna bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito4gyorjb@birosag.hu

Dr. Mészáros Ariel Ferenc bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito5gyorjb@birosag.hu

Győri Törvényszék (9021 Győr, Szent István út 5.)

Dr. Kriston-Puskás Ágnes bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito1gyortvsz@birosag.hu

Mosonmagyaróvári Járásbíróság (9200 Mosonmagyaróvár, Vársokapu tér 4.)

Dr. Varga Mária bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito1movarjb@birosag.hu

Soproni Járásbíróság (9400 Sopron, Klebersberg Kuno tér 1.)

Dr. Zsidó-Zömbik Viktória bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito2sopronjb@birosag.hu

 

Közvetítés per nélkül

Akinek nincs peres ügye folyamatban és nem is kíván pereskedni a vitás ügyében, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján található névjegyzében szereplő közvetítők közül választhat.

Típus: Ajánlás Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2015
Kép

A „Digitális Bíróság” projekt keretében a bírósági szervezet sikeresen csatlakozott a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) szolgáltatáshoz, amellyel számos közhiteles nyilvántartás automatikus információátadáson alapuló elérhetősége valósult meg.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 709 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Év
2020
Időszak
Éves
Ülésterv
Év
2012
Dokumentum
Kép

A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartási eljárásában az első és másodfokú bíróság közötti elektronikus kapcsolat megteremtése és a felterjesztés elektronikus úton történő kialakítása fejlesztés 2020. július 15-től elérhetővé válik.

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal által szervezett „Szuverenitás az európai igazságügyi térségben” nemzetközi konferencia első napján, 2019. április 8-án a Digitális Bíróság is bemutatkozott.

Kép

2020.február 4-én sajtóbeszélgetést tartott az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Ennek apropóján az Infórádió riportot készített Senyei Györggyel, aki kifejtette, hogy a magyar bíróságok ítélkezésének színvonala megfelelő és Európa élvonalához tartozik.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én ítéletet hirdetett annak a négy vádlottnak az ügyében, akiket az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.

A bíróság K. B. I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként és folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettében és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 600.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Tájékoztatjuk, hogy a 2018. január 1-jén vagy azt követően indult peres és nemperes eljárások tekintetében az alábbi jogszabályok rendelkeznek a bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartás szabályairól: