Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 297 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Kép

A Tiszaújvárosi Járásbíróságon az átlagos nyári hőmérséklet a dolgozók és az ügyfelek számára egyaránt jelentős fizikai megterhelést jelent, emiatt elengedhetetlen az épület klimatizálásának megoldása. A bíróság 2018-ban sikeresen pályázott a Jablonszky Ferenc 7. Program keretében a beruházásra, melynek megvalósítását az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatja.

Kép

Véget ért vasárnap a közönségszavazás az Országos Bírósági Hivatal (OBH)  által meghirdetett „Fókuszban a bíróság” elnevezésű fotópályázat alkotásaira. A legtöbb szavazatot kapó pályázó közönségdíjban részesül. A szavazás sokakat megmozgatott, nemsokára kiderül, ki nyerte meg leginkább a közönséget, az eredményhirdetésig már alig több, mint két hetet kell várni. 

A bírósági épületek közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeibe az ügyfelek szabadon beléphetnek, azonban előzetes regisztráció szükséges:

1. az Ügyfélsegítői napon való megjelenéshez valamennyi járásbíróság esetében legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton. Az elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelsegito_szervezeti_rend.pdf

2. a kezelőirodákban való ügyintézéshez valamennyi járásbíróság és a törvényszék esetében – kivéve a büntetés-végrehajtási irodát és a Gazdasági Hivatal Bevételi Csoportját - legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton,

3. az elnöki fogadóórán való megjelenéshez az előző hét utolsó munkanapján 12 óráig telefonon vagy elektronikus úton a bíróság nyilvános, interneten közzétett e-mail címén,

4. a sajtó képviselői számára az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 óráig elektronikus úton az mtsajto@miskolcit.birosag.hu e-mail címen.

A regisztrációhoz szükséges telefonos és elektronikus elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelek_regisztracio_honlap2022.pdf

A Miskolci Törvényszék 2023.El.I.D.6/1. számú szabályzat teljes terjedelemben elérhető: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-03/2023.el_.i.d.6-1._bir._epuletben_tartozkodas_szabalyai.pdf

Kérjük Ügyfeleinket, hogy az ügyintézést és megjelenést megelőzően tanulmányozzák a szabályzatban foglaltakat. Együttműködésüket köszönjük.

 

Miskolc, 2023. április 21.

dr. Tuzáné dr. Papp Szilvia

a Miskolci Törvényszék elnöke

Kép

Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, valamint dr. Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke 2023. november 23. napján egyeztettek a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi) 2023. június 1. napjától hatályos, 197/F.§ (3)-(4) bekezdésében foglalt, 9 hónapos ún. inkubációs időszakkal kapcsolatos igazgatási kérdésekről.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 534 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 804 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Kép

Sikeresen lezajlott a 2021. évi tavaszi bírósági fogalmazói felvételi versenyvizsga. 2021. I. félévében a fővárosban és 8 megyében, összesen 18 bírósági fogalmazói álláshelyre pályázhattak a jogi végzettségű fiatalok.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 420 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 33 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 41 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 121 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025