„Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az elmúlt évről áthúzódó problémakört, amely bár az ország összes bíróságán jelen van, de a Fővárosi Törvényszéken kiemelkedően jelentkezik. Ez pedig az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása, amelynek egyértelműen anyagi okai vannak” – többek között erről is beszélt dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
Részletes keresés
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnöke, dr. Handó Tünde fokozott hangsúlyt fektet a bírósági szervezethez kötődő szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel történő együttműködésre.
Egymást érik a kerek évfordulók Miskolcon: 120 évvel ezelőtt adták át a Törvényszék épületét, 110 éves a város törvényhatósági joga és 100 évvel ezelőtt indult el a jogászképzés Miskolcon. Emiatt, valamint a Bíróság napja alkalmából a Diósgyőri várban rendeztek egy bíróságtörténeti kiállítással egybekötött összbírói értekezletet, ahol a hazai és a miskolci ítélkezés elmúlt 150 évének legjelentősebb pillanataira is emlékeztek.
A Központi Statisztikai Hivatal elnöke 2019. március 26-i döntésével az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjaként akkreditálta.
Az "Év infokommunikációs projektje a közigazgatásban" díjjal ismerte el az Országos Bírósági Hivatal, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Legfőbb Ügyészség, illetve a NAV távmeghallgatási rendszerek kiépítésében végzett munkáját a NISZ Nemzeti Infokommunikáció Szolgáltató Zrt..
Az alapítvány adatai:
Megnevezés: | Dr. Nánási Illés Alapítvány a Bírósági Dolgozókért |
Nyilvántartási szám: | 16-01-0001249 |
Székhely: | 5000 Szolnok, Kossuth út 1. |
Adószám: | 19225359-1-16 |
Bankszámlaszám: | OTP Bank Nyrt. 11745004-24514909 |
Az alapítvány története:
Az alapítvány Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnökének kezdeményezésére jött létre 2019. decemberében. Névadója dr. Nánási Illés, a Szolnoki Törvényszék 2017. augusztusában tragikus hirtelenséggel elhunyt volt elnöke, aki 22 éven át töltötte be ezt a tisztséget. A kezdeményezéshez alapítóként csatlakozott a néhai özvegye, dr. Nánásiné dr. Szabó Róza, a Szolnoki Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke.
Az alapítvány célja:
Az alapítvány célja a Szolnoki Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó bíróságok betegség, tartósan munkaképtelen állapot miatt segítségre szoruló dolgozóinak egyszeri vagy folyamatos segélyezése, részükre adomány gyűjtése és továbbítása.
Az alapítvány elsődlegesen bírósági dolgozók és azok hozzátartozói részéről számít személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásokra, illetőleg a bankszámlájára utalható pénzbeli támogatásra.
Az alapítvány beszámolói:
2024. évi beszámoló |
2023. évi beszámoló |
2022. évi beszámoló |
2021. évi beszámoló |
2020. évi beszámoló |
2019. évi beszámoló |
Az alapítvány kuratóriumi üléseinek dokumentációja:
2024. június 14-ei kuratóriumi ülés | Meghívó |
Jegyzőkönyv | |
Jelenléti ív | |
2024. évi pénzügyi terv | |
Támogatás iránti kérelem nyomtatvány | |
2024. július 5-ei kuratóriumi ülés | Meghívó |
Jegyzőkönyv | |
Jelenléti ív | |
2025. június 27-ei kuratóriumi ülés | Meghívó |
Jegyzőkönyv | |
Jelenléti ív | |
2025. évi pénzügyi terv | |
Támogatás iránti kérelem nyomtatvány |
Összemérték tudásukat a világ legjobb gyors- és gépírói, illetve jegyzőkönyvvezetői. Az 52. Intersteno Kongresszus és Világbajnokságnak július 13-19. között Szardínia szigetén Cagliari városa adott otthont, az eseményen pedig több magyar bíróságon dolgozó szakember is részt vett.