Részletes keresés



Az Érdi Járási Ügyészség 2019. szeptember 13-án emelt vádat az Érdi Járásbíróság előtt az Érd Felső Vasútállomáson elkövetett erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt. 

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal a 2019-es évre is meghirdette a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázatot, melynek keretében a Kaposvári Törvényszék a Csurgói, Lengyeltóti, Igali és Tabi Járásbíróságok történetének kutatását, és azokról egy könyv elkészítését és megjelentetését vállalta. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. november 14-én jogerős döntést hozott annak a vádlottaknak az ügyében, aki ittasan vezetett és a felesége halálát okozta.

 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 28-án meghozott határozatával, az ügyben első fokon eljárt Jászberényi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta és önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 63 éves jászberényi férfit, aki 2013 őszén Jászberényben egy másik férfit bántalmazott azért, hogy tartozása megfizetésére kényszerítse őt.

A Tapolcai Járásbíróság 2019. január 29-én egyrendbeli rablás bűntettében mondta ki bűnösnek fk. K. P. vádlottat. A bíróság a vádlott vonatkozásában a Pápai Járásbíróság 2018. június 8-án jogerős ítéletével 3 rb. lopás vétsége, 1 rb. garázdaság vétsége, és 1 rb. tettleges becsületsértés vétsége miatt alkalmazott próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte, a próbára bocsátást megszüntette, és a vádlottal szemben halmazati büntetésként 3 év javítóintézeti nevelést rendelt el. A javítóintézeti nevelés időtartamába beszámítani rendelte a 2018.

A Szikszói Járásbíróság 2019. október 28-án döntött annak a két vádlottnak az ügyében, akik Szikszón egy élelmiszerbolt parkolójában vertek meg egy férfit, mert az nemtetszését fejezte ki a szemetelésük miatt.   

A Kunszentmártoni Járásbíróság nemrég jogerősen 3 és fél év börtönre ítélte azt a büntetett előéletű huszonéves fiatalembert, aki tavaly szeptemberben a tiszaföldvári vasútállomáson kirabolt egy 14 éves fiút. Elkérte, aztán nem adta vissza neki a táblagépét, majd amikor a fiú vissza próbálta venni, szájon ütötte, és elaszald a zsákmánnyal. 

Az eset 2018. szeptember 26-án este a tizenkétezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Tiszaföldváron, a vasútállomáson történt. 

Beismerte a vádlott, hogy bosszúból tette, amit tett, mert nem hívták meg a rendezvényre. A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.

A Komáromi Járásbíróság büntetővégzésében jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésében 1 év 5 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki azzal a gyógyszertári alkalmazottal szemben, aki a házipénztárból lopott rendszeresen. 

A Tatabányai Járásbíróság 2022. május 17-én, közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ukrán származása miatt bántalmazott egy férfit Tatabányán.

A Debreceni Járásbíróság 2021. szeptember 28-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki új pszichoaktív anyaggal átitatott füzetlapot akart a büntetésvégrehajtási-intézetben tartózkodó rokonának eljuttatni.

Az ügyész az előkészítő ülésen mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára – 80 nap elzárás – vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A férfi a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott. 

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 37 éves bolgár  állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő társával együtt 2017. február 12-én 18 migráns személynek anyagi ellenszolgáltatásért nyújtott segítséget ahhoz, hogy Románia felől egy kamionban illegálisan átlépjék a magyar határt, majd Nyugat-Európába jussanak.

A Kazincbarcikai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. október 25-én felgyújtotta nagyszülei perkupai házát.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a három fiatalkorú terheltnek a letartóztatását, akik a gyanú szerint 2021. október 26-án este a Miskolc-Pereces városrész felé közlekedő autóbuszon elvették a sértett nyakláncát.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 16 éves kiskunmajsai fiatalkorú férfinak, akit jármű önkényes elvételével, lopással és rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal férfi társával együtt 2022. április 14-én éjszaka bement egy kiskunmajsai ház udvarába, azért, hogy onnan egy gépjárművet elvigyen, amivel a rokonaikhoz akart utazni. A gépkocsit azonban Mélykúton hagyták, majd gyalog mentek tovább.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 30 éves nagykőrösi férfinak az előzetes letartóztatását, akit rablás bűntettének kísérletével gyanúsítanak.
 

 

A vádlott a Facebook Marketplace online piacterén valódi emberi hajból készített, valójában azonban értéktelen, „farsangi felcsatolható”, szintetikus kínai póthajakat hirdetett, majd adott el borsos áron a sértettek részére. A vádlott az értékesítést követően elérhetetlenné vált a vevők számára.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2023. szeptember 21-én megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki nem bírta kivárni míg elkészül a rendelése. 

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 16 éves fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017 februárja és áprilisa között négy alkalommal vitt el lezárt kerékpárokat a kecskeméti távolsági buszpályaudvarról, a Bács-Kiskun Megyei Kórház előtti kerékpártárolóból és egy kecskeméti lépcsőházból. A gyanúsított cselekményeivel a sértetteknek összesen 80.000.-Ft kárt okozott.