Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. január 7. napján tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki élettársát a kályhának lökte, baltával ütlegelte, majd felgyújtotta.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított nő és a sértett egy bajóti ingatlan felett található pincében éltek élettársakként, közöttük rendszeresek voltak a veszekedések.

Beismerte a vádlott, hogy ittasan ült a volán mögé. A Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.

Több éven keresztül rendszeres haszonszerzésre törekedve egy internetes apróhirdetési oldalon tévesztette meg a sértetteket az a gyanúsított, akit 2021. augusztus 26-án letartóztatott a Miskolci Járásbíróság.

Ügyfelei kiszolgálása mellett saját fogyasztásra is felhasználta az otthonában tárolt kábítószert az a férfi, aki ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított eljárást. Az ügyészség indítványozta a terhelt letartóztatását - a kényszerintézkedést a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2021. szeptember 24-én rendelte el.

Az Esztergomi Járásbíróság előkészítő ülésén a vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 11 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és elkobozta az elkövetéshez használt mobiltelefont.

 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a cseh férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettével gyanúsít. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 18, egy 20 és egy 21 éves férfi letartóztatását, akik a gyanú szerint eltulajdonították egy férfitól a kerékpárját Lajosmizsén.

 

„Azért a pénzbírságért most megdöglesz!”- mondta az a férfi, akinek az ügyében a Nagykanizsai Járásbíróság 2022. január 18-án jogerős ítéletet hozott.

2022. július 13-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a férfit, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Járműve rakterében rejtett el Magyarországra illegálisan belépő szír állampolgárokat az a terhelt, akinek elrendelte a letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság bírája.  

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 48 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint különös kegyetlenséggel ölte meg 76 éves édesapját.
 

A Kalocsai Járásbíróság 6 év 6 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 34 és egy 55 éves férfit, akikkel szemben rablás miatt emelt vádat a Kalocsai Járási Ügyészség.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. június 16-án megtartott tárgyaláson ítéletet hirdetett a faddi rablás ügyében. A járásbíróság az I. és II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségben, míg a fiatalkorú III. rendű vádlottat – a vádiratban foglaltakról eltérően – bűnsegédként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor az ellene társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt emelt vád alól felmentette. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 25 éves román férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetésével gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 52 éves román férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy kecskeméti telephelyű cég dolgozói részére munkabérüket nem adta át, hanem azzal sajátjaként rendelkezett.

A Gyulai Törvényszéken 1.Bf.209/2013/10. számon folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt B.J. vádlott ellen másodfokon folyamatban volt büntetőügyben a 2013. szeptember 16. napján megtartott tárgyaláson az alábbiakban röviden összefoglalt másodfokú jogerős ítélet született. 
 
A Püspökladányi Járásbíróság 2015. október 21-én hozott ítéletet annak a püspökladányi férfinak a büntető ügyében, aki a 2014-et megelőző két évben rendszeresen erős nyugtató tablettákat kevert felesége ételébe, italába. A nőnek így elért, bódult, kábult, akaratnyilvánításra képtelen állapotát a vádlott több alkalommal nemi vágya felkeltésére irányuló cselekményekre használta fel.

A Ceglédi Járásbíróság 2019. május 29-én megtartott nyilvános előkészítő ülésén ítéletet is hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki rablás útján kísérelt meg pénzt szerezni egy, a vasútállomásra érkező idős asszonytól. A járásbíróság a vádlottat rablás és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre ítélte és 9 évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától. 

A büntetett előéletű nő lemondott a tárgyaláshoz való jogáról és elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A Nyíregyházi Járásbíróság 14 ügyet tárgyalt gyorsított eljárásban az elmúlt héten.
 
Ittas járművezetés vétsége miatt 7 esetben szabott ki pénzbüntetést a járásbíróság, valamint eltiltotta a vádlottakat a közúti járművezetéstől. 
Lopás vétsége miatt egy vádlottat 1 évre próbára bocsátott. 
Orgazdaság bűntette és jogtalan elsajátítás vétsége miatt két vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására került sor.