Részletes keresés

Az Esztergomi Járásbíróság a 2013. október 8-án meghozott ítéletével M.J. vádlottat az ellene lopás vétsége miatt emelt vád alól felmentette, és a vele szemben lopás szabálysértése miatti eljárást megszüntette.

az ítélet még nem jogerős, az ügyész valamint a vádlott és védője is egyaránt három napot tartottak fent az ítélet elleni fellebbezés illetve tudomásul vétel megtételére.

Tatabánya, 2013. október 9.


A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztálya

A Tatabányai Járásbíróság a mai napon elrendelte H.T.A. előzetes letartóztatását a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr -főkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban lévő büntetőügyben. Az előzetes letartóztatást a bíróság az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2013. november 22. napjáig - egy hónapra – rendelte el. A határozat nem jogerős, a gyanúsított és a védője fellebbezett.
 

A Soproni Járásbíróság ma, 2014. november 11. napján 15 órakor hirdet elsőfokú ítéletet H. Antal, a Sopronban működő SFAC U17-es női labdarúgó csapata edzőjének büntetőügyében.
 
A bíróság az ügyben zárt tárgyalást rendelt el, az ítélethirdetés azonban nyilvános, azzal, hogy a sértettekre vonatkozó adat (név, egyéb, a sértett beazonosítására alkalmas adat) nem közölhető.
 
Az ítélethirdetés helyszíne: Sopron, Klebelsberg Kuno tér 1.

Győr, 2014. november 11.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség - 2023. június 16-án kiadott tájékoztatója szerint -indítványozta annak a két, büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akik az ország különböző településein időskorúak megtévesztésével, a lakásukba bejutva tulajdonították el a sértettek pénzét. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adva az indítványnak, a bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

A Keszthelyi Járási Ügyészség kezdeményezte annak a két férfinek a letartóztatását, akik egy hévízi ingatlanért értéktelen festményekkel fizettek az eladónak. Ezenkívül az egyikük nem létező pályázati források elnyerésének ígéretével közel százmillió forintot csalt ki több sértettől. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, mivel fennáll annak a veszélye, hogy - kényszerintézkedés hiányában - újabb bűncselekményt követnének el. 

A Nagykanizsai Járási Ügyészség indítványozta egy 47 éves osztrák férfi letartóztatását, aki 2023. szeptember 30-án délután késsel támadt rá volt élettársára és kényszerítette, hogy mondjon le javára a vagyonáról.  



A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája - helyt adva az ügyészi indítványnak - a szökés, elrejtőzés veszélyére és a bizonyítás akadályozására tekintettel 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását. 



A gyanúsított és a védője fellebbezett a szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés érdekében. 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint egy Edelényhez tartozó külterületi ingatlanon 2022 novemberében az általa nyolc éve tartott, közepes termetű szuka kutyát a filagória gerendájára felhúzva felakasztotta.  

Az állat tetemét a kutya tartási körülményeinek ellenőrzését végző közterület-felügyelők találták meg. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. január 16. napján tartott ülésen, lopás bűntette miatt 1-1 hónapra elrendelte két férfinek a letartóztatását. A letartóztatás elrendelésére a bűnismétlés veszélye miatt került sor. A végzés végleges.



Az indítvány szerint a gyanúsítottak 2024. január 7-én egy oroszlányi múzeumból jogtalanul eltulajdonítottak egy nagyméretű porcelán vázát, tizenöt porcelánbabát, valamint egy régi fegyvert, majd 2024. január 13-án egy oroszlányi tárolóból különböző kéziszerszámokat loptak el.

Tatabánya, 2024. január 17.

2024. 05. 13.

Idős embert raboltak ki - hat év hat hónap fegyházra ítélték őket

A Kalocsai Járásbíróság 6 év 6 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 34 és egy 55 éves férfit, akikkel szemben rablás miatt emelt vádat a Kalocsai Járási Ügyészség.

2024. 02. 29.

A Komáromi Járásbíróság a 2024. február 28. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki termőföldön rakta le a veszélyes anyagot is tartalmazó hulladékot. A bíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen előéletű vádlottat 500.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

2024. 05. 27.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a pedagógus foglalkozású vádlottnak az ügyében, aki 2023 áprilisában a kesznyéteni általános iskolában a tanórát megzavaró, majd trágár kifejezéseket használó kiskorú sértettet hajánál fogva megrángatta, majd anélkül, hogy azt elengedte volna, megkísérelte a sértettet a tanteremből kivezetni. 

2024. 11. 21.

A Tapolcai Járásbíróság 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, továbbá két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt az 58 éves veszprémi férfit, akivel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

2025. 02. 18.

Alkohol és kábítószer hatása alatt kezdett agresszívan viselkedni volt élettársával a gyanúsított. Bántalmazta, majd szexuális cselekményre kényszerítette az asszonyt. 2025. február 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

2025. 05. 26.

Közösen poharaztak, majd a terhelt torkon szúrta a sértettet. A sérült férfi életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. 2025. május 26-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 40 éves tiszaalpári férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy férfit több alkalommal bántalmazott azért, hogy tartozását megadja.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2019. április 4-én megtartott tárgyaláson a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette egyúttal a bíróság a vádlottat 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Szolnoki Járásbíróság 9 év fegyházra ítélte azt a huszonéves fiatalembert, aki az első fokú, nem jogerős ítélet szerint két éve, néhány nappal Karácsony előtt, egy csavarhúzóval fenyegetőzve kirabolta az egyik törökszentmiklósi divatüzletet. 

Az eset 2017. december 20-án a húszezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklóson történt. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 28-án az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. február 28-ig elrendelte R.D. gyanúsított letartóztatását.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra letartóztatta azt a nőt, aki 2020. április 22-én többször megszúrta ismerősét Rudabányán.