Részletes keresés

Volt olyan nap, hogy egymás után három ingatlanba hatolt be a terhelt, aki mindenhonnan nagy értékű tárgyakkal és készpénzzel távozott. 2022. szeptember 15-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen az Érdi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Testvére élettársa fogadta be a börtönből szabadult terheltet. Az asszony otthonából kétszer is értékeket vitt el a gyanúsított. 2023. augusztus 8-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Nagykőrösi Rendőrkapitányság kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz. 

Eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült a terhelt, aki kisebb ámokfutásba kezdve próbált elhajtani az őt üldöző rendőrök elől. Cserbenhagyás vétsége és más bűncselekmény miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. 2023. február 7-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a nő letartóztatását. 

Testi fölényét kihasználva kivezette munkahelyéről a sértettet, akit bántalmazott és megpróbált egy autóba kényszeríteni a terhelt. Személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2023. március 24-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a férfival szemben.

A gyanúsított és felesége, a sértett között házassági bontóper folyik a férfi italozó életmódja miatt.

Rablás bűntette miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság 2022. február 24-én elrendelte az egyik terhelt letartóztatását.

Kisebb munkagépeket és más tárgyakat vitt magával a sértettek ingatlanjairól a terhelt. Néhány eltulajdonított tételt értékesített, de több esetben az elkövetések közelében tette le az eszközöket.  2024. január 30-án a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a férfit, aki ellen kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 7 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. március 5-én a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. május 8-ig meghosszabbította O.R.-né gyanúsított letartóztatását. 

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte annak a büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A Budapest Környéki Törvényszék nyilvános és folytatólagos tárgyalássorozatot követően 2020. február 6-án hirdetett ítéletet annak a házaspárnak a büntetőügyében, akiket kezdetben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, majd gondatlan emberölés vétségével vádoltak.

A Dunakeszi Járásbíróság 2020. június 22-én nyilvános, bíróság elé állítás keretében tartott tárgyalásán hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megpróbálta leszorítani az útról a szerinte őt haladásában hátráltató másik autóst.
 

Év
2016
Közlöny
Fájl
Kép

2022. március 1. napjával a fellebbezési fórum változik, a törvényszéki közigazgatási perekhez és egyéb közigazgatási bírósági eljárásokhoz kapcsolódó fellebbezések elbírálására a Fővárosi Ítélőtábla kap hatáskört.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Kép

Az Érdi Járásbíróság 2019. január elsejével megkezdte működését az Érdi Járás településeire kiterjedő illetékességi területtel. A bíróság felállításával az Érdi Járás több, mint 117.000 lakosának válik könnyebbé, egyszerűbbé a bírósághoz való hozzáférés.