Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 254 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 269 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
2024. 10. 08.

Megrongálta, eltulajdonította a környéken élők tulajdonát, majd a bűnügyi felügylet szabályait is súlyosan megszegte a terhelt. Rablás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a Ráckevei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. október 8-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra – 2020. február 24-ig – elrendelte annak a három férfinak és egy nőnek a bűnügyi felügyeletét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2019. október 21-én éjjel kiraboltak egy XVI. kerületi zöldséges üzletet.

A Budai Központi Kerületi Bíróság mai ülésén két hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit édesapja megölésével gyanúsítanak. 

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012

2019. március 27-én a Fővárosi Törvényszéken védőbeszédekkel folytatódott az az első fokon második alkalommal befejezés előtt tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség S. P.-t és 5 társát nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, valamint más bűncselekményekkel vádolja. Az ügyészség a múlt heti vádbeszédében az eredeti vádat továbbra is fenntartotta és a hat vádlottból öttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A 2015 októbere óta folyó megismételt büntetőeljárásban várhatóan ez év májusában születik elsőfokú ítélet.

A Fővárosi Törvényszék 2017. június 7-én T. Gy. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év fegyházbüntetésre, a cselekményben neki segítséget nyújtó testvéreit, T. J-t és T. J-t 8-8 év, negyedik társát, B. L-t pedig 4 év fegyházbüntetésre ítélte. Kötelezte a vádlottakat a több millió forintos bűnügyi költség viselésére is.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiuma tanácselnöki (43. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (22. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. május 4-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. április 1-jén késő este vezetői engedély nélkül közlekedett személygépkocsijával a X. kerületi Jászberényi úton, ahol elütött egy gyalogosátkelőhelyen áthaladó járókelőt. A gyalogos a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban, 2017. november 14-én megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletével elutasította a Magyar Helsinki Bizottság felperes keresetét a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat és dr. Kocsis Máté alperesek ellen, személyiségi jog megsértése iránt indított perben.
 

A nyomozási iratok szerint a gyanúsított kérésére egy nő bankszámlát nyitott egy tatabányai bankfiókban, amelyhez olyan telefonszámot adott meg, ami a férfi birtokában volt.  A bankkártyát a kézhezvételét követően a nő azonnal átadta a férfinak.  Egy ismeretlen férfi 2015. október hónapban csalásból származó pénzt, 16.338.790 forintnak megfelelő összegű 59.515,5 USA dollárt utaltatott egy kínai céggel a nő által nyitott bankszámlára.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 17-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2021. január 15-én éjszaka egy újbudai telephelyen – előzetes szóváltást követően – olyan mértékben bántalmazta a sértettet, hogy az a gondos orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. 

A Fővárosi Törvényszék elutasította a perújítást abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádoltak. 

A hajléktalan-italozó életmódot folytató, kábítószert és pszichotróp anyagokat is fogyasztó terheltet azzal vádolták, hogy 2017. december 11-én este erősen ittas állapotban tisztázatlan okból 10-15 percig kitartóan bántalmazta a vele italozó szintén ittas élettársát, aki ennek következtében a helyszínen elhunyt.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 22-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. augusztus 15-i ítéletében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte James A. C-t hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évre felfüggesztette.