Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt elsőfokon 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit végleges hatállyal eltiltott a közúti járművezetéstől is. 

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét.

Az ügy 1548 oldal terjedelmű – azóta többször módosított és kiegészített – vádirata 2016. február 5-én érkezett a bíróságra. A nyomozati iratok meghaladták a 132 ezer oldalt, míg a mellékletek között 104 db CD lemez és 5 terrabájt kapacitású winchester került becsatolásra. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 31 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 2018. március 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki. 
 
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 84 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Fővárosi Törvényszék másodfokon enyhítette 2 vádlott elsőfokon kiszabott büntetését a 2017 májusában a Dózsa György úton történt közlekedési baleset, és egy másik, 2015 júniusában elkövetett garázdaság és testi sértés vétsége miatt indult ügyben. Az I. rendű vádlottat jogerősen 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, a III. rendűt pedig 1 év 3 hónap – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az utóbbi terheltet a bíróság előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az I.

A Fővárosi Törvényszék a mai tárgyaláson 2018. október 18-án 8.30 órára napolta a Sándor palota 2017. áprilisi rongálása miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalását.
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit, mint erőszakos többszörös visszaesőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és garázdaság vétségével vádolt az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék ma előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével és vezető beosztású hivatalos személy az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, egy nőt pedig ez utóbbi bűncselekmény társtetteseként vádolnak. Két másik férfi ellen hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az MKB Euroleasing Autóhitel Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.30; Helyszín: V., Markó u. 27., I. 97.).
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. augusztus 30-án három hónappal meghosszabbította S. Á. gyanúsított előzetes letartóztatását.  S. Á-val szemben a BRFK Nyomozó Főosztály Rablási Osztálya folytat nyomozást  robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt. A korábban egy hónapra elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbítását a bűnismétlés veszélyére hivatkozással az ügyészség indítványozta. A végzés szerint az ügyészi indítvány megalapozott.
 
Ítéletek a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos sajtó-helyreigazítási perekben
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. június 3-án kihirdetett ítéletével 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte P. I. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 8-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit különösen nagy értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádol az ügyészség.

Az Ajkai Járásbíróság három év börtönbüntetésre és tíz év Magyarország területéről történő kiutasítás büntetésre ítélte azt a 31 éves szerb férfit, akit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt állított bíróság elé az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, valamint elrendelte a letartóztatását.