Részletes keresés

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2022. II. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 27-én előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség azzal vádolja a vádlottat, hogy olyan súlyosan bántalmazta élettársa kétéves kisfiát, hogy az életét vesztette.

Az előkészítő ülésen az ügyészség ismertette a vádiratot, fenntartotta az abban tett bizonyítási indítványait, továbbá felszólalásában jelezte, hogy szükségesnek tartja az ügyben eljárt  orvosszakértők és pszichológus szakértő személyes meghallgatását is.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma kollégiumvezető-helyettesi (12. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. március 29-én felmentette az emberölés bűntettének vádja alól T. B. vádlottat, s egyidejűleg elrendelte a kényszergyógykezelését.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 4-én ítéletet hirdetett a Honvédelmi Minisztérium és társa felpereseknek az index.hu alperes ellen indított perében. A bíróság a felperesek keresetét elutasította.
 

A Fővárosi Törvényszék előtt R. E. és társai ellen folyamatban lévő ügyben a bíróság az eljárásjogi szabályoknak megfelelően járt el, akkor amikor megállapította a vádlottak előzetes letartóztatásának megszűnését, tekintettel arra, hogy eltelt az előzetes letartóztatás jogalkotó által törvényben maximalizált időtartama. A bíróság ezt követően a vádlottakkal szemben a soron következő legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el, és házi őrizetbe helyezte őket annak érdekében, hogy mihamarabb eredményesen befejezhető legyen a bizonyítási eljárás.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását és kényszerintézkedésként - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett - bűnügyi felügyeletét rendelte el. A nyilvánosság által már részleteiben is ismert ügyben a nyomozás befejeződött, hamarosan vádemelésre kerülhet sor.

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken (FT) annak a férfinak a tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy 2017 novemberében haszonszerzés céljából megölt egy egykori valóságshow szereplőt.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék

Közigazgatási Kollégium kollégiumvezető-helyettesi (11. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma csoportvezető bírói (178. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium csoportvezető bírói (760. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium közigazgatási ügyszakos csoportvezető bírói (806. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 23-án életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit az ügyészség emberölés bűntettének kísérletével, súlyos testi sértés és jármű önkényes elvételének bűntettével, valamint lopás és kapcsolati erőszak vétségével vádol.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma csoportvezető bírói (806. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium csoportvezető bírói (81. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

2019. szeptember 25-én a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás büntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte az ügy elsőrendű vádlottját.

A Fővárosi Törvényszék 2023. október 17-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és magánlaksértés vétségével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a török és szerb állampolgársággal is rendelkező férfi-nak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben bűnszervezet létrehozása bűncselek-mények elkövetése céljából, valamint kábítószerek gyártása és kereskedelme miatt a törökországi Canakkale másodfokú Büntető Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2015. december 7. napjáig.