Részletes keresés

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki ellen a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a letartóztatását annak a 32 éves budapesti férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint magánlaksértés bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Pécsi Járásbíróság 2017. november 30-án elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A Miskolci Járásbíróság elsőfokú tanácsa hamis tanúzás bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. október 18. napján.
 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a tádzsik állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben zsoldostevékenységek bűncselekménye miatt a Tádzsik Köztársaság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

Hatalmas táskákba rejtették a cipőket és ruhákat, majd fizetés nélkül távoztak a márkaboltokból a terheltek. 2022. december 2-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a két nőt, akik ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal üzletszerűen folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Gondatlanul járt el egy házkörüli munka során a terhelt. A férfi kutyája a nyitott kapun keresztül kiszökve okozott súlyos balesetet. Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Miskolci Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 áprilisában egy korábbi italozás során felmerült konfliktus miatt rokonaival együtt megjelent haragosának háza előtt és ott hangoskodni kezdett. A kiabálásra felfigyelt a házban vendégként tartózkodó idős sértett, aki távozásra szólította fel a vádlottat. Ő azonban ehelyett bement az udvarra és egy ott talált téglát a sértett férfi testéhez vágott. A bántalmazás miatt a férfi egyik veséjét el kellett távolítani.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa mindkét vádlott szabadságvesztés büntetését 2-2 évre enyhítette. II.r. vádlott büntetésének végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette és megállapította, hogy a vádlott pártfogó felügyelet alatt áll. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 

A tényállás szerint a vádlott (77 éves nő) és fia, a sértett egy baranyai faluban éltek egy rendkívül elhanyagolt, szinte romos házban. Mindketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, de kettőjük életvitelében a sértett alkoholfogyasztása volt meghatározó. A férfi szinte naponta küldte anyját alkoholért, ha nem hozott, akkor gyakran szidalmazta, néha meg is verte őt. A sértett egészségi állapota rendkívül rossz volt, de minden segítséget elutasított.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azon terhelt ügyében, aki az egészségügyi ellátását megkísérlő személyeket bántalmazta.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. február 26-i ítéletével elutasította a felperesek keresetét abban a közigazgatási peres eljárásban, amely egy egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházással összefüggésben hozott bontási határozat miatt indult.

Ittas állapotban, két késsel próbált meg végezni a sértettel a terhelt. Áldozatát csak megsebesíteni tudta. 2025. március 7-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2024 júliusában a vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt, mint visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet.

A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 5-ére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 11.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44., III.,317.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 60 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Szolnoki Járásbíróság 2014. október 8-án elrendelte egy 72 éves jászkiséri férfi előzetes letartóztatását emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra. 
 

A Tatabányai Törvényszék 2018. június 28-án hozott határozatában helyben hagyta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint két kiskorú gyermeket akadályozott személyi szabadságukban az általa tartott tanórán.

 

Előkészítő ülést tartott a Szombathelyi Járásbíróság dr. G. K és társa ellen társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult ügyben.

 

A bíróság T. R. B. osztrák állampolgár ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatti büntetőügyben a 2014.
A Pécsi Járásbíróság 2015. május 19-én elrendelte egy 28 éves pécsi férfi előzetes letartóztatását nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.