Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 11-én Miskolcon, miután sikertelenül kért pénzt egy járókelőtől, követni kezdte és kirabolta.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a fiatalkorú férfinak és felnőtt társának, akik a gyanú szerint november 12-én egy borsodi kistelepülésen, otthonában rabolhattak ki egy idős asszonyt.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 20-án egy hónapra elrendelte L. K., fk. G. E., G. K. N. és Sz. T. gyanúsítottak letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsítanak.

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Debreceni Járásbíróság annak a hajdúhadházi férfinak az ügyében, aki egy elszámolási vitát követően rábírta a társát, hogy egy baseball ütővel verje szét a sértett autóját.

 

A bíróság felbújtóként elkövetett rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 300 óra közérdekű munkára ítélte, továbbá kötelezte arra, hogy kártérítés címén 820.000 forintot és ennek törvényes mértékű kamatát fizesse meg sértett részére.

 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján 2020. június 8-án megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen az Érdi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást.

Letartóztatta a bíróság azt a magyar sofőrt, aki ellen vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást.

A gyanúsított B. M. ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást.
 

Szilveszter este, ittasan emelt kezet a feleségére a féltékeny terhelt. A várandós nő elvetélt és majdnem elvérzett a kórházban. Letartóztatta a bíróság a férfit, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított eljárást.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. május 8-án.
 

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki ellen emberölés bűntette kísérlete miatt indított eljárást a Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bűncselekményekből akart pénzt szerezni, ezért több tízezer forintot érő alkatrészeket lopott járművekből a terhelt. Végül az eltulajdonított eszközökön mindössze pár ezer forintért adott túl. A gyanúsított ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást, míg a bíróság elrendelte a letartóztatását. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 27-én tartott nyilvános ülésén helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság 4 év 4 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást kiszabó ítéletét annak a férfinak az ügyében, aki ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 

Az ítélet szerint a vádlott 2019. október 29-én az éjjeli órákban bemászott egy belvárosi első emeleti lakás nyitva hagyott ablakán, és az ott alvó, védekezésre képtelen állapotban lévő sértettet megerőszakolta.

A Szolnoki Járásbírság 2018. január 4-én meghozott végzésével kétrendbeli szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt 6 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki, azzal a 19 éves fiatalemberrel szemben, aki 2015 októberében egy héten belül két szolnoki áruházból is lopott. 
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves veszprémi férfinak, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás.

Családi házukban végzett a feleségével és közös lányukkal a terhelt, aki öngyilkosságot kísérelt meg a cselekmény után. 2023. július 4-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz.

A gyanúsított és az idősebb sértett házastársak voltak és egy családi házban éltek, kislányuk, a fiatalabb sértett 2020 őszén született meg.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 márciusában K. I. vádlottat folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette és folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt, mint különös visszaesőt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Kné M.I. II.r. vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék a vádlottak szülői felügyeleti jogát K.A.

Több millió forint értékben tulajdonított el három másik férfival együtt dohánytermékeket és egyéb árucikkeket egy trafikból a terhelt. 2024. április 25-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A Pécsi Járásbíróság 2024. június 13-án elrendelte három nő letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való elvétellel, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 19-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 08.30; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  III. 303.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 32 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!