Részletes keresés

Közösen poharaztak, majd a terhelt torkon szúrta a sértettet. A sérült férfi életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. 2025. május 26-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Szabályzat Sorszám: 10 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2016

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. július 25-i ülésén elrendelte annak a török állampolgárnak a letartóztatását, aki ellen 2017-ben a Budakörnyéki Járásbíróság jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt büntetőeljárás lefolytatása céljából nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit 2018. március 17-én Azerbajdzsánban fogták el. Az országok igazságügyi hatóságai a törvényi rendelkezéseknek megfelelően átadták a gyanúsítottat a magyar hatóságoknak, aki 2018. július 23-ától őrizetben van. 

A Szekszárdi Járásbíróság 2014. június 30-án hirdetett ítéletet a több rendbeli megrontással, szemérem elleni erőszakkal, valamint pornográf felvétellel visszaélés bűntettével vádolt szekszárdi férfi büntetőügyében, melyben a bíróság a bűncselekmény elkövetésének idején még gyermekkorú sértettek személyiségi jogainak védelme érdekében zárt tárgyalást rendelt el, így a sajtó részére kizárólag a nyilvánosan kihirdetett ítélet rendelkező részéről adható információ:  
 

A Miskolci Járásbíróság 2014. december 4. napján ítéletet hirdetett a M. F. és 6 társa elleni több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügyben. A bíróság a pótmagánvádra indult büntetőügyben első fokon felmentette valamennyi vádlottat az ellenük emelt vád alól. A pótmagánvádló polgári jogi igényét elutasította.

A Szolnoki Járásbíróság 2015. augusztus 27-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát.

Az ügyről

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A vádlott szabadságvesztés büntetését 6 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást pedig 7 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 áprilisában B. R. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint visszaesőt 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2016 májusában R. R. vádlottat emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2004 óta élt élettársi kapcsolatban B. F. sértettel Bükkszenterzsébeten.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét. A vádlott börtönbüntetését 400.000.-Ft pénzbüntetésre enyhítette. A vezető tisztségviseléstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását mellőzte. A vagyonelkobzás vonatkozásában mind a másodfokú, mind az elsőfokú bíróság ítéleti rendelkezését hatályon kívül helyezte és a Miskolci Járásbíróságot különleges eljárás lefolytatására utasította. 
 

A Miskolci Törvényszék 2018. november 26-án ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik tavaly ősszel megtámadták a velük szemben szabályosan intézkedő rendőröket.

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 szeptemberében L. A. vádlottat testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Szolnoki Törvényszéken a napokban jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki tavaly decemberben Mezőtúron a nyílt utcán késsel fenyegetőzve követelt magának cigarettát fiataloktól. Jogerősen 7 év fegyházat kapott.

Az eset 2018. december 2-án este fél kilenc körül a húszezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Mezőtúron történt. 

A három fiatal a Kossuth téri buszmegálló mellett, az egyik padon beszélgetett, amikor a részeg férfi megállt mellettük, és cigarettát kért.

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Debreceni Járásbíróság annak a püspökladányi nőnek az ügyében, aki a költségvetésből származó pénzeszközzel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettségét elmulasztotta.

A 2019. október 17-én meghozott büntetővégzésével a bíróság költségvetési csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt 9 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 160.000 forint pénzbüntetést is kiszabott. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a Monori Járási Ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. január 18-án megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és egy hónapra ismételten elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki 2016. november 7-én napközben Budapesten személygépkocsival elgázolt egy idős férfit. A sérült a baleset helyszínén meghalt.