A Tatabányai Járásbíróság üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, ülésen kívül, az iratok alapján 2 hónappal – 2024. december 14. napjáig – meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki albérletet kínált, azonban a lakás kiadása nem állt szándékában.
Részletes keresés
A Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság – megváltoztatva az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság döntését – elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy verekedés során megszúrta a 16 éves sértettet olyan súlyos sérülést okozva neki, hogy a fiú a helyszínen elhunyt.
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki álprofil használatával kiskorúakat vett rá intim fotó- és videófelvételek részére történő elküldésére.
Nagy tételben szereztek be a kristály néven ismert, mesterségesen előállított tudatmódosító hatású anyagot a gyanúsítottak. Üzleteléseik közben ütött rajtuk a hatóság – elmenekülni egyiküknek sem sikerült. Jelentős mennyiségű, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott üléseken elrendelte az öt férfi letartóztatását.
Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt próbára bocsátotta azon vádlottakat, akik a személyi kölcsön igénylése során hamis munkáltatói igazolást csatoltak a kérelem mellé.
A bíróság az I. rendű vádlottat bűnsegédként egy évre, míg a II. rendűt – tettesként – egy év négy hónapra bocsátotta próbára.
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani.
A Tatabányai Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet két férfivel szemben.
Az Országos Bírósági Hivatal a legkorszerűbb biztonságtechnikai berendezésekkel és szakképzett személyzettel biztosítja a bírósági épületek biztonságát. A XXI. század követelményeinek megfelelő kamerarendszerek, detektoros beléptető kapuk, csomagátvizsgáló röntgenek és kézi fémkereső eszközök szolgálják a dolgozók és az ügyfelek védelmét.
A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk rendelkezett a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztásáról, emellett deklarálta, hogy a bíró az ítélkezésben csak a törvénynek, illetve a törvényerejű szokásoknak van alávetve. E törvénycikk július 15-i kihirdetésének évfordulója alkalmából ünneplik a bíróságok minden évben a Bíróságok Napját.
2024. március 6. napján az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács elnöke közös sajtótájékoztatót tartott a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 197/F. § (3) – (8) bekezdései szerinti, támogatási időszak, az ún. inkubációs időszak lezárása alkalmából.
2023. június 1. napjával az OBH és az OBT között speciális, 9 hónapos együttműködési időszak kezdődött. Ezen időszak alatt az OBH az OBT titkárságának, működésének feltételrendszere kialakításában közreműködött, továbbá ellátta az önálló költségvetési gazdálkodást folytató szervezet gazdasági feladatait, az önálló gazdálkodási tevékenység kialakításához közvetlen segítséget nyújtott, biztosította a szükséges infrastruktúrát.
Mind az OBH, mind az OBT elnöke sikeresnek értékelte az elmúlt időszakot. Ahogy az OBT elnöke kiemelte, 2024. március 1. napjától az OBT „nagykorúvá vált”, minden technikai és normatív feltétel adott feladatai ellátásához.
Forrás: https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/az-orszagos-birosagi-hi…
Sikeresen lezajlott a 2021. évi tavaszi bírósági fogalmazói felvételi versenyvizsga. 2021. I. félévében a fővárosban és 8 megyében, összesen 18 bírósági fogalmazói álláshelyre pályázhattak a jogi végzettségű fiatalok.