Részletes keresés

A Debreceni Járásbíróság 2023. március 3-án egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2023. február 26-án a késő délutáni órákban polgári lakóhelyén, nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett két éves és öt hónapos kisfiút – annak szófogadatlan viselkedése miatt – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után elhalálozott.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 4 év börtönre és 8 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt kettő, letartóztatásban lévő moldáv állampolgárt, folytatólagosan, társtettesként, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt. Továbbá a bíróság az I. rendű vádlottat 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az Ajkai Járásbíróság 5 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről azt a 29 éves szír állampolgárt, akivel szemben a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy ukrán férfit.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. július hó 25-én tartott ülésén meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki egy lakásba benyomulva a hálószobából vitt el készpénzt. 

A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. július 26-án a sértett lakásából vitt el több szászezer forintot. Az elkövető letartóztatását a bíróság 2023. július 27-én rendelte el, ennek határidejét legutóbb 2024. július 27-ig hosszabbította meg. 

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állítás keretében nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönre és 2 év 4 hónap Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő román állampolgárt, valamint kötelezte a bejelentett polgári jogi igény (kártérítés) megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt négy év fegyházra, négy év közügyektől eltiltásra ítélt egy többszörös visszaeső magyar férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

2024. 06. 13.

A Tapolcai Járásbíróság két év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az 59 éves német állampolgárságú férfit, akit csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondott ki bűnösnek. A vádlottat a bíróság kiutasította Magyarország területéről öt évre, továbbá bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

2024. 05. 22.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 300.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 77 éves veszprémi férfit, aki a grillezést követően kihűltnek hitt faszénnel gondatlanságból közveszélyt okozott.

Az elmúlt héten kilenc ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Három ügyben kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1 évi időtartamra próbára bocsátotta a  bíróság a vádlottakat. 
 
Zaklatás vétsége miatt szintén jogerősen 1 évi időtartamra próbára bocsátotta a bíróság a vádlottat. 
Pályázási határidő

A Gyulai Törvényszék elnöke
pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Nyíregyházi Törvényszék elnöke
pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

 a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöki (128. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

A Nyíregyházi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

 a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöki (118. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Budai Központi Kerületi Bíróság – 2021. szeptember 2-án – elsőfokú ítéletével a vádlottat 5 rendbeli – társtettesként elkövetett – csalás bűntette miatt 2 év 9 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 5 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy osztrák férfit.

A tényállás szerint a vádlott kettő török állampolgárnak – akik 2022. május 25. napján a szerb-magyar határon illegálisan léptek be Magyarország területére – segítséget nyújtott a magyar-osztrák határnak szintén a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönre, 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra és 9 év Magyarország területérő történő kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő ukrán férfit. 3200 euro erejéig vagyonelkobzást rendelt el, valamint elkobozni rendelte a vádlott gépjárművét és kötelezte 381046 forint bűnügyi költség megfizetésére.

2025. 03. 18.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 18. napján hozott ítéletével, társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta a fiatalkorú vádlottat, megállapította, hogy a próbára bocsátás tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll és magatartási szabályként előírta, hogy iskolai tanulmányait folytassa, valamint vegyen részt indulatkezelési tréningen.