A Komáromi Járásbíróság könnyű testi sértés bűntette miatt indult ügyben tartott tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki két idős sértettel dulakodott egy áruház parkolójában Komáromban. A bíróság a vádlottat 2 rendbeli testi sértés bűntette miatt - halmazatai büntetésül - 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védő fellebbezést jelentett be, a vádlott 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
Részletes keresés
Fókuszban az ÚJ Generáció című interjúsorozatunkban bírósági fogalmazókat, és egy-egy, számukra inspiráló személyiséget, mentort kérdezünk fogalmazói karrierről, szakmai lehetőségekről, együttműködésükről, és az Új Generáció a programmal kapcsolatos egyéni tapasztalataikról. A sorozat harmadik részében dr. Gábri Angélával, a Debreceni Járásbíróság fogalmazójával és dr. Baji Dóra Antónia bíróval, a Debreceni Járásbíróság családjogi ügyszakos bírájával beszélgettünk.
Mindig betartottam a törvényeket, állok bármilyen vizsgálat elé, mert azt fogja visszaigazolni, hogy tisztességesen végeztem a munkámat - fogalmazott dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a miskolci összbírói értekezleten az OBT tegnapi lépésére reagálva. Az Országos Bírói Tanács szerdán úgy döntött: az országgyűléshez fordul, hogy a parlament mentse fel hivatalából az OBH elnökét.
A Veszprémi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma 2024. szeptember 27-én szakmai nappal egybekötött kollégiumi ülést szervezett, melyen a Veszprémi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok polgári ügyszakos bírái és bírósági titkárai, valamint a Győri Ítélőtábla, a Győri, a Székesfehérvári, a Szombathelyi és a Tatabányai Törvényszék mintegy 45 bírája vett részt.
A szakmai napon elsőként dr. Orosz Árpád, a Kúria kollégiumvezetője Szemelvények a Kúria dologi jogi ítélkezési gyakorlatából címmel tartott előadást a jelenlévők számára, majd dr. Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK egyetemi tanára beszélt a digitális javakról a hallgatóságnak.
Dr. Hernádi László, a Tapolcai Járásbíróság bírája az új ingatlan-nyilvántartási törvény ítélkezést érintő főbb rendelkezéseiről tájékoztatta a hallgatóságot, majd dr. Cseke Ivett kollégiumvezető a Veszprémi Törvényszék szolgalmi jogi pereket érintő ítélkezési gyakorlatát ismertette a jelenlévőkkel.
A szakmai nap lezárásaként dr. Cseke Ivett kollégiumvezető és dr. Benyó György kollégiumvezető-helyettes egyéb aktuális jogalkalmazási kérdéseket vetettek fel és tárgyaltak meg a kollégákkal.
Veszprém, 2024. október 2.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
A Tatabányai Törvényszék vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult ügyben, a mai napon tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson két vádlott vonatkozásában hozott ítéletet. A bíróság a II. és a III. rendű vádlottakat 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, továbbá a III. rendű vádlottat 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint mindkettőjükkel szemben 100.000 forint vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyész 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlottak és védőik tudomásul vették az ítéletet.
A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt dr. K. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. július 9-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A III. és V. rendű vádlottak cselekményeit részben társtettesként elkövetettnek minősítette. A IV. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 4 év 4 hónapra mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet kisebb pontosításokkal helybenhagyta. Az eljárás e vádlottakkal szemben jogerősen befejeződött.
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2022. november 15. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2021. I. félévi, valamint a 2021. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2023. november 14. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2022. I. félévi, valamint a 2022. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.