Részletes keresés

2020. február 18-án egy zaklatás bűncselekményével vádolt terhelt letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a tárgyalás előkészítése – és nem az előkészítő ülés – során.

A Fővárosi Törvényszék 2013. november 29. napján eredményesen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ”Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” című, ÁROP-1.2.18/A-2013 kódszámú pályázaton, mely során 28,7 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert. A „Szervezetfejlesztés a Fővárosi Törvényszéken” c. program két megvalósítási területet ölelt föl: szabálysértési eljárás reformja és a szabálytalanság-kezelés mind magasabb szintű elsajátítása.

Kép

Az elmúlt pár évben a bíróságokon forradalmi technikai változások zajlottak le, melyeknek egyik nagyon fontos eleme az elektronikus akta létrehozása – mondta el dr. Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke az Inforádió Paragrafus című műsorában 2019. 01. 10-én. Hozzátette, ma már a legtöbb bíró, hogyha iratot szeretne megtekinteni, akkor nem kéri ki a lajstrom irodából, hanem számítógépen nézi meg. 2019. január 1-étől minden bíróságon mindent digitalizálnak.
 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 67 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Kép

Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény rendelkezései értelmében 2020. április 1. napjával megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, így a fizetési meghagyásos eljárásokban és a végrehajtási eljárásokban sem lehet a beadványokon ezen bíróságokat megjelölni címzett bíróságként.

A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten (2015. október 26 – november 1.) összesen 14 ügyben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 11 esetben egy évi, 3 esetben kettő évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, további 1 esetben az iratokat az ügyésznek visszaküldte. A bíróság ítéleteit – 1 ügy kivételével – az ügyész, a vádlottak és védőik is tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek.

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe.