Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (12. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál legalább 10 éves törvényszéki bírói tapasztalatnak van jelentősége. 

Fehérneműs fotóinak közzétételével zsarolta a sértettet az a férfi, akit a bíróság börtönbüntetésre ítélt.

A Győri Járásbíróság épületéből 2017. szeptember 12-én megszökött egy - más ügyben jogerős büntetését töltő - elítélt.
 
A bíróság jelenlegi információi szerint az erőszakos bűncselekmények miatt már jogerős büntetését töltő elítéltet a mai napon tanúként hallgatta ki a bíróság személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárásban. A tárgyalást követően az elítélt a bíróság udvarán várakozott az őt kísérő börtönőrrel a rabszállító autóra.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint hamis védettségi igazolványokat állítottak elő és azokat értékesítették.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Pécsi Járásbíróság 2022. november 22-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2022. június 16. és november 19. közötti időszakban Pécsett, összesen hat alkalommal, több belvárosi étteremben, sörözőben elfogyasztott ételért és italért távozás előtt nem fizetett, amellyel csaknem 50.000 forint kárt okozott.

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 26-án 9 órakor folytatja a Teréz körúti robbantás miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 

A bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a Demokratikus Koalíció Egerben az „Ellenállás” tüntetéssorozat részeként előre bejelentett és engedélyezett kampányrendezvényt tartott, melyen felszólalt Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt, európai parlamenti képviselő. A rendezvényen megjelent a II. rendű vádlott a sértett és egy további személy társaságában és egy hangszóróból az „őszödi beszédet” játszották le, mialatt „EL” „KÚR” „TUK” feliratokat tartalmazó táblákat tartottak maguk elé, egyik szemüket pedig – a 2006-os eseményekre utalva – gézlapokkal takarták el. A II.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta a másodfokú bíróság ítéletét.
 
Az ügyről
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. július 20-án óvadék ellenében megszüntette az előzetes letartóztatást és házi őrizetet rendelt el azzal a férfival szemben, aki 2017. március 18-án Budapesten, a Szentendrei úton nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, amelynek következtében az álló autóban ülő két utas életét vesztette. Az Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság határozatát 2017. július 24-én helybenhagyta.
 
Az Avason történt paneltűz kapcsán egy közvádas büntetőügy volt folyamatban, melyben a Miskolci Járásbíróság 2014. szeptember 3. napján első fokon ítéletet hirdetett. Abban az ügyben a bíróság az I.r. vádlottat – akinek ismeretlen okból a lakásában keletkezett a tűz – bűnösnek mondta ki közveszélyokozás vétségében és 3 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettében, ezért őt 4 év börtönbüntetésre ítélte. Ellenben a II.r, III.r. és IV.r.

A Tatabányai Járásbíróság a mai napon bíróság elé állítás során L. K. eljárás alá vont személyt "járművezetés az eltiltás tartama alatt" szabálysértés elkövetése miatt százötvenöt óra közérdekű munkával sújtotta. L.K.  Tatabányán a Sárberki lakótelepen közlekedett a gépkocsijával, amikor rendőri ellenőrzés alá vonták. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy nevezett jogosítványát bevonták 2014. 07. 06.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 160 óra közérdekű munka büntetéssel sújtotta azt a férfit, aki két gyermeke után félmillió forintot is meghaladó hátralékot halmozott fel. 

A Szekszárdi Járásbíróság 2014. június 30-án hirdetett ítéletet a több rendbeli megrontással, szemérem elleni erőszakkal, valamint pornográf felvétellel visszaélés bűntettével vádolt szekszárdi férfi büntetőügyében, melyben a bíróság a bűncselekmény elkövetésének idején még gyermekkorú sértettek személyiségi jogainak védelme érdekében zárt tárgyalást rendelt el, így a sajtó részére kizárólag a nyilvánosan kihirdetett ítélet rendelkező részéről adható információ:  
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. augusztus 11. napjáig.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette a bűnügyi felügyeletét és elrendelte a letartóztatását annak az ukrán állampolgárságú férfinak, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és más bűncselekménnyel vádolnak.

A Veszprémi Járásbíróság 2019. március 26-án ítéletet hirdetett a bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt egy szenegáli vádlott és 11 társa ellen folyamatban lévő büntetőügyben.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. január 18-án megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és egy hónapra ismételten elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki 2016. november 7-én napközben Budapesten személygépkocsival elgázolt egy idős férfit. A sérült a baleset helyszínén meghalt. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. október 29-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket emberölés előkészületének bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak.

Az emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt R. S. R. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletében a vádlotak terhén megállapított bűncselekményeket egységesen társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettének minősítette. Az I. r. vádlott szabadságvesztését és közügyektől eltiltását 10-10 évre, a II. r. vádlott szabadságvesztését és közügyektől eltiltását 7-7 évre súlyosította, ugyanakkor a foglalkozástól eltiltásukat mellőzte. Az I. r.