Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 10-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte P.V.M. gyanúsított letartóztatását. 

A Veszprémi Törvényszék helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság azon ítéletét, amelyben 5 év, illetve 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azon vádlottakat, akikkel szemben az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság a többszörös visszaeső vádlottakat a fentiek mellett 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte őket az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Fővárosi Törvényszék 2021. december 17-én elrendelte annak a német állampolgárnak az ideigle-nes átadási letartóztatását, akivel szemben a németországi Bad Saulgau-i Bíróság bocsátott ki euró-pai elfogatóparancsot kényszerítés és zsarolás bűncselekménye miatt indult büntetőeljárás lefolytatá-sa céljából. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves férfinek, aki karácsonykor a nagymamájára támadt.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. június 1-jén tartott nyilvános ülésén helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit többrendbeli szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

A gyanúsított 2020. október 5-én reggel Magyarországon felvett 5 szír állampolgárt, akikről tudta, hogy beutazási és az államhatár átlépésére jogosító engedéllyel nem rendelkeznek. A férfi az ismerősétől kölcsön kapott autóval Ausztriába akarta szállítani a migránsokat, de az M1-es autópálya 73. km szelvényében, Tatánál rendőri intézkedés alá vonták, őt és utasait is előállították.

A gyanú szerint a két férfi 2019. november 12-én reggel az idős, beteg sértett házához ment, hogy tőle pénzt szerezzenek. A gyanúsítottak azt az ígéretet tették a férfinek, hogy elviszik Budapestre, ahol megkapja egy nem is létező tartozását. A sértett ezután felvett a bankszámlájáról 120 000 Ft-ot, amiből 30 000 Ft-ot átadott a gyanúsítottaknak útiköltségre. A két férfi a sértettet a lakhelyétől nem messze kitette az autóból, vagyis nem vitték el Budapestre.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást több személlyel szemben.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak október 22-én hajnalban egy gyöngyösi szórakozóhelyen előzetes sérelmeik miatt, különböző eszközökkel – karóval, karddal – jelentek meg és több személyt is bántalmaztak.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. november 7-én lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a két gyanúsítottal szemben, akiket a nyomozóhatóság egy labdarúgó mérkőzés szünetében elkövetett verekedésük miatt súlyos testi sértés bűntettével és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsít.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 25-én tartott ülésen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult ügyben, újabb 3 hónappal – 2022. június 26-ig - meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás meghosszabbítására a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 júniusában egyik este Ongán egy bicikliző gyermeket kezdett követni, majd értékeinek átadására szólította fel, miközben egy félbetört üveggel szúró mozdulatokat tett. A kiskorú sértett a fenyegetés hatására hagyta, hogy a vádlott kivegye a kerékpár kosarából a pumpát, majd újabb felszólításra és fenyegető mozdulatra átadta az övtáskájában lévő mobiltelefonját is. A vádlott ezután futva hagyta el a helyszínt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 22-én hozott végzésével három hónappal meghosszabbította annak a lengyel embercsempésznek a letartóztatását, aki álnév mögé próbált elbújni. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2017. december 6-án emberölés bűntettének kísérlete miatt I. rendű E. R. vádlottat 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, II. rendű E. A. vádlottat 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki volt élettársa házában fejszével megrongálta a bútorokat, ezzel minimum félmillió forintos kárt okozva. 

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy bicskával kezében fenyegetett két intézkedő hivatalos személyt. 

A nyomozás rendelkezésre álló adatai szerint, a gyanúsított 2021. január 02-én, az éjszakai órákban, Magyarország déli határszélén, a felesége tulajdonát képező személygépkocsiba felvett 8 fő, magukat szír állampolgárnak valló, Magyarország területére érvényes okmányok nélkül érkezett személyt azzal a szándékkal, hogy őket jogellenesen Ausztriába szállítja.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. január 7-én 16 óra körül Szeged térségében a gépjárművébe felvett 5 - Magyarországon jogellenesen tartózkodó - szír állampolgárt azzal a szándékkal, hogy őket Németországba szállítsa.

 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel vállon szúrta ivócimboráját.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. december 9-én egy kazincbarcikai hétvégi házban a gyanúsított és a sértett együtt italozott. Erősen ittas állapotba kerültek és vitatkozni kezdtek, majd a terhelt egy 16 cm pengehosszússágú késsel vállon szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a bíróság mai ülésén egy hónap időtartamra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik egy RailJet vonat utasait károsították meg.