Részletes keresés

2017. május 24-én reggel 8.45 órától párhuzamosan 4 büntető bíró, összesen 21 ügyet tárgyalt ittas járművezetés vétsége miatt, gyorsított eljárásban.
 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. április 4-én bíróság elé állításos eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és két rendbeli becsületsértés vétségében megállapította a 25 éves vádlott bűnösségét. Ezért a férfit – mint többszörös visszaesőt – 3 év 8 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott 2018. július 7-én nappal, derült időben, jó látási és sűrű forgalmi viszonyok mellett közlekedett autóval Esztergom lakott területén kívül, a 11-es főúton, Esztergom felől Pilismarót irányába. Az autó jobb oldali első ülésén – biztonsági öv használata nélkül –egy férfi utazott.

A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 3 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben költségvetési csalás, személyes adattal való visszaélés és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság az a férfit, aki drogosan balesetet okozott és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Kép

Rögtön a versenyt követően még nem gondolt a sikerre. Izgult néhány váratlan fordulat miatt és a dolgozatát sem érezte tökéletesnek. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mivel ezüstéremmel tért haza az 52. INTERSTENO Kongresszus és Világbajnokságról. Kollárikné Terjéki Krisztina, a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésben remekelt a nagyszabású világversenyen.

A Zalaegerszegi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 30 sértettnek összesen több mint 16,5 millió forint kárt okozott.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 180 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 357 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 199 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 796 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 180 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 517 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 38 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 774 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018