Részletes keresés

Kép

Az arányos bírói munkateher kialakítása és fenntartása az egész bírósági szervezet közös feladata és érdeke. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012 óta kiemelten fontos célnak tekinti ennek megvalósítását, így valamennyi jó gyakorlat összegyűjtése mellett saját fejlesztésekkel is segítséget nyújt a bírósági vezetők számára.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. május 17-én elsőfokú ítéletet hirdetett R. J. és 17 társa ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy 2017 novemberében egy FTC-DVSC férfi NB1-es futballmérkőzésen bántalmaztak két sértettet, egyikőjüknek súlyos sérülést okozva, ahol a maradandó fogyatékosság reális lehetősége is fennállt.

A Pécsi Ítélőtábla életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban egy idős férfihoz tört be, majd a felébredő sértettet olyan súlyosan bántalmazta, hogy a férfi az életét vesztette.
 

A Győri Törvényszék elsőfokú, még nem jogerős ítéletével megállapította annak a férfinak a bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében, aki a szomszédjában lakó öccsét egy vadásztőrrel maradandó fogyatékosságot okozva megsebesítette. A bíróság a vádlottat 6 év szabadságvesztés büntetésre ítélte, amelyet börtönben kell letöltenie, és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A vádlott letartóztatását a bíróság nem rendelte el.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. S. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt, ezért őt halmazati büntetésül 5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
2025. 03. 13.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. április 13-ig – elrendelte egy nőnek a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak. A bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) rendelte el végrehajtani.

A Szegedi Ítélőtábla 14 vádlottas, az ún „Parndorfi halálkamion-ügy” másodfokú tárgyalását a védőbeszédekkel folytatja holnap, június 13-án, csütörtökön. A Kecskeméti Törvényszék első fokon a vádlottakat a részvételük jellege szerint emberölés, embercsempészés, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélte el. Büntetésük 3 évtől 25 évig terjedő fegyház lett.

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki ittas állapotban ütötte el két ismerősét, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. 

Két olyan gabonakereskedéssel foglalkozó férfit ítélt börtönbüntetésre január 3-án, kedden a Szegedi Ítélőtábla, akik hamis számlákkal több mint 200 milliós kárt okoztak az állami költségvetésnek.
 
Az I. rendű vádlott H. L. jogerős ítélete 3 év 6 hónap börtön, 4 év közügyektől eltiltás és 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltás, míg K. G. II. rendű vádlotté 3 év 3 hónap börtön, 4 év közügyektől eltiltás lett.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2023. április 26-án 3 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy fiatal férfit, akit többek között lopás, fogolyszökés, valamint állatkínzás bűntettével vádolt az ügyészség.

A Zalaegerszegi Járásbíróság két ügyben is jogerős ítéletet hozott, amelyek vádlottjai segítséget nyújtottak ahhoz, hogy ismerőseik jogtalanul második világháborús jóvátételhez jussanak.

A Fővárosi Törvényszék 2017. március 24-én jogerősen 2 év 6 hónapra súlyosította M. M. közúti járművezetéstől eltiltását, a Pesti Központi Kerületi Bíróság által közúti baleset gondatlan okozása miatt kiszabott 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetést és a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alóli felmentő rendelkezést helybenhagyta.
 
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. május 3-án jogerős döntést hozott azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akiket tavaly májusban társtettesként elkövetett rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és garázdaság bűntette miatt javítóintézeti nevelésre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 11-én tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki autójával üldözőbe vette volt barátnőjét Debrecenben, ezzel veszélyeztetve a közúti közlekedést.

A másodfokú bíróság a közúti veszélyeztetés bűntette és garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság 2023. szeptember 21-én meghozott ítéletét helybenhagyta. 

A vádlottat a törvényszék jogerősen 50 nap elzárásra és 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Szombathelyi Járásbíróság megállapította a bűnösségét és zaklatás vétsége miatt 225.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a büntetett előéletű férfit, aki a tőle különköltözött, új párkapcsolatban élő házastársát és annak új párját csaknem egy évig rendszeresen háborgatta.

Bűnösnek mondta ki előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében Fk. Á. Lajost a Debreceni Törvényszék, ezért 12 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Az ítélet értelmében a most 17 éves fiút a törvényszék 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte 417 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint a jogerős ítéletet követően a sértettnek kártérítésként 268 ezer forintot is meg kell fizetnie.

A Fővárosi Törvényszék  2017. április 27-én kihirdetett végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki Toroczkai Lászlót, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét két rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál 2012 márciusában megvalósított cselekménye miatt.