Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket. A megismételt eljárást a törvényszék egy másik tanácsának kell lefolytatnia. Az ítélőtábla I., II., III., IV., XXVI., XXVII., XXVIII., XXIX., XXX., XXXI., és XXXII., r. vádlottaknak megszüntette az előzetes letartoztatását.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést és a közügyektől eltiltást egyaránt 6 évre súlyosította. Az ítélőtábla szerint a cselekmények tényleges tárgyi súlyával a 6 év börtönbüntetés áll arányban. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 augusztusában Fné T. E. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott és a Sz. J. sértett 20 évig élettársak voltak, közös gyermekük is született. 2014. nyarán hajléktalanná váltak és italozó életmódot folytattak. 2014. októberében a sértett megszakította az élettársi kapcsolatot a vádlottal és kapcsolatot létesített P.I. sértettel, akihez be is költözött. A vádlott nem akarta elfogadni, hogy a sértett őt elhagyta. Rendszeresen azzal fenyegette Sz. J. sértettet, valamint a P. I. sértett ingatlanában éppen jelen lévőket, hogy ha Sz. J. sértett nem költözik vissza hozzá, úgy felgyújtja a házat és mindenkit megöl. Sz. J.
A felperes okleveles vőfély, betyár, előadóművész, produkcióját az országban a mulatós zenét kedvelők körében adja elő. Az alperes vendéglátóegysége arculatában a magyar betyár motívumokat demonstrálja. Ennek megjelenítésére 2007-2008. körüli időben a vendéglő homlokzatán, belső falán, internetes honlapján és itallapján a felperes arcképéről készült grafikát és festett ábrázolást helyezett el.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 augusztusában egy sörözőben meccset nézett. Ennek során szóváltásba keveredett egy ismeretlen férfival, akitől ő és a barátja nem tudták nézni a tévét. A vitába beleszólt a későbbi sértett is, aki felszólította a vádlottat, hogy fejezze be az ordítást. A vádlott ekkor elhagyta a sörözőt. Néhány nappal később a sértett élettársával a söröző közelében lévő másik vendéglátóegységben volt, a vádlott pedig később egy barátjával érkezett a sörözőbe. Mindkét férfi ittas állapotban volt.

A peres felek között munkaviszony állt fenn, melyben a felperes mozdonyvezető munkakört töltött be. A munkáltató alperes tevékenysége megszakítás nélküli volt, ezért a felperest egyhavi munkaidő-keretben foglalkoztatta, munkaideje egyenlőtlenül került beosztásra. A felperest huszonnégy órás időszakonként megszakítás nélkül legalább tizenkét óra lakóhelyi pihenőidő illette meg minden beosztás szerinti napi munkavégzést követően.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2024 áprilisában a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlott büntetését 3 év 6 hónapra enyhítette. Az ítélőtábla a vádlott cselekményét a 19/2017 Alkotmánybírósági határozatra figyelemmel enyhébben minősítette. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott különös visszaeső. Az ítélőtábla szerint bár a vádlotti erőfölény és a pszichikai befolyásolás vitathatatlan, azonban nem erőszakkal történt a cselekmény. Az ítélőtábla az erőszak büntetőjogi fogalmát nem állapította meg.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és felesége kapcsolata már évek óta konfliktusokkal terhelt volt. 2019 januárjában egy vita során a férfi fejszét ragadva fenyegette meg a feleségét, hogy megöli Járdánházán. Miután a nőnek sikerült elmenekülnie a lakásból, a vádlott bezárkózott és a kiérkező rendőröket sem engedte be, akik így a padláson át jutottak be a lakásba és azt tapasztalták, hogy a vádlott megnyitotta egy pb-gázpalack csapját, valamint különböző tárgyakat az öngyújtójával meggyújtott.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszéken és a területén működő bíróságokon titkári állások betöltésére

Az állások betöltése kapcsán részletes tájékoztatás a Fővárosi Törvényszék honlapján és Facebook oldalán olvasható.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. április 5.

A pályázat beadásának helye:

Postai úton: Fővárosi Törvényszék elnöke (1055 Budapest, Markó u. 27.)

Személyesen: Elnöki Kezelőiroda (1055 Budapest, Markó u. 27. II. emelet 16.)

Pályázási határidő

VÉGREHAJTÓ-HELYETTESI PÁLYÁZAT



A Fővárosi Törvényszék

elnöke pályázatot hirdet

a Fővárosi Törvényszék területén egy végrehajtó-helyettesi állás betöltésére.

A pályázatok beérkezésének határideje:

2018. november 23. napja 16.00 óra.

A pályázatok beadásának helye

Fővárosi Törvényszék Elnöki Titkársága (1055 Budapest, Markó u. 27. Elnöki Kezelőiroda II. emelet 16.).

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. B. S. és öccse fk. B. D. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hűtlen kezelés bűntette miatt dr. Cz. Mihály és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott döntését. Ez alapján Kunszentmárton három vezető tisztségviselőjét felmentette a hűtlen kezelés vádja alól.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 júliusában Z. M. K. vádlottat emberölés vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
 

Mivel a vádlott a tárgyaláson új ügyvéd kirendelését kérte, a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa 2014. április 1-ére elnapolta az emberölés és más bűncselekmények miatt T. Sándor ellen indított büntetőügy tárgyalását.

A bűncselekményről

A jogerős tényállás szerint a II.r. és a III.r. vádlottak élettársakként éltek együtt. 2012 szeptemberében a II.r. vádlott eladta lakóházát, ezt követően lakhatásukat egy tanya biztosította. 2012. október 17-én a II.r. és a III.r. vádlott Szekszárdon egy segélyosztáson voltak, amikor a III.r. vádlott meglátta az általa korábbról ismert – kisebbségi önkormányzati képviselő – I.r. vádlottat. Beszélgetésbe elegyedtek, mely során a III.r. vádlott elmondta, hogy szeretnének a városban lakáshoz jutni és a bankban 200.000 Ft áll rendelkezésükre. Az I.r.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa I.r. vádlott cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette. II.r. vádlott cselekménye társtettesként elkövetett testi sértés bűntette kísérletének minősül. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet
 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (42 éves férfi) édesanyjával lakott egy lakásban és 1996-tól rendszeresen pszichiátriai kezelés alatt állt. Kóros elmeállapota miatt gyakran bántalmazta édesanyját, ordítozott vele. 2013. november 4. napját megelőzően a vádlott ismét bántalmazta őt, ököllel nagy erővel ütlegelte a fején.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltást is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményeit.