Részletes keresés

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2015. július 16. napján gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás során A. D. szerb állampolgárságú vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. 
 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. december 9. napján ítéletet hirdetett a A. S. és G. S. által a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben.

A felperes államtitkok bemutatására és személyiségi jogokra hivatkozva zárt tárgyalás tartását indítványozta, mely kérelemnek a bíróság helyt adott, így csak az ítélet rendelkező részének kihirdetése volt nyilvános.

A Somogy Megyei Kormányhivatal, mint elsőrendű alperes, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint másodrendű és Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint harmadrendű alperes egyaránt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához, melyben a Pécsi Ítélőtábla ítéletének hatályon kívül helyezését, illetve megváltoztatását kérik. 
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. J. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. V. J. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év börtönről és 5 év közügyektől eltiltásról 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette. A III. rendű vádlott T. J. büntetése maradt  4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlott szabadságvesztés büntetését börtönben rendelte végrehajtani. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, a bűncselekmény minősítése törvényes, a büntetés kiszabása sem tekinthető eltúlzottnak, ugyanakkor az ítélőtábla a vádlott életkora és megromlott egészségi állapota miatt enyhébb végrehajtási fokozatban – fegyház helyett börtönben – rendelte végrehajtani a vádlott büntetését. Az ítélet jogerős.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2019 januárjában H. I. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette  büntető tanácsa az emberölés büntette és más bűncselekmények miatt Sz. Gy. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének a vádlott bűnösségére és büntetésére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 12 év börtönben letöltendő szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott szülői felügyeleti jogát kiskorú Sz. Sz. vonatkozásában a bíróság megszüntette.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 szeptemberében F. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. M. G. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt I. Zs. és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így az I rendű vádlott jogerős büntetése 8 év börtön és 8 év közügyektől eltiltás, míg a II. rendű vádlotté  fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás lett.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az ügyről
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlott cselekményeit folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettének és folytatólagosan elkövetett megrontás bűntettének minősítette. A sértett 2013 januárjában töltötte be a 14. életévét, ezért a cselekmény akkor fejeződött be, így nem állapítható meg, hogy kizárólag a súlyosabb büntetési tétel keretű új Büntető törvénykönyv alkalmazható a vádlott cselekményeinek vizsgálatakor. Az elkövetés kori Btk.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú ítéletet.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa nem tudott tárgyalást tartani. Ugyanis a tárgyalást megelőző napon kapott információ szerint I.r. vádlottat Angliában előzetes letartóztatásba helyezték. A bíróság a vádlottakat és védőiket értesítette és hivatalból új határnapot fog megjelölni a tárgyalás lefolytatására. Az ítélőtábla megkeresi az Igazságügyi Minisztériumot és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot az I.r. vádlottra vonatkozó információk tisztázása érdekében és ezt követően fog határozni az eljárás folytatásáról.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét abban az ügyben, amelyben az I. rendű vádlottat emberölés kísérletével, a II. rendű vádlottat - egyebek mellett garázdasággal és testi sértés vétségével - vádoltak meg. Az I. rendű vádlott büntetését a táblabíróság 4 év börtönről és 4 év közügyektől eltiltásról 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette, míg a II.

A Pécsi Ítélőtábla 14 évre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2019-ben fejszével támadt barátjára.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: 2015. október 6-án az I.r. vádlott kifigyelte, ahogy egy nagykanizsai házból az ott lakó személy eltávozik, majd a nyitva hagyott erkélyajtón a házba bement és többek között mintegy 1 millió Ft összértékű ékszert tulajdonított el. 2015. október 18-án az I.r. és a II.r. vádlott egy másik – korábban már kifigyelt – nagykanizsai házba hatolt be, ahol értékek után kezdtek kutatni. A házban lakó 73 éves sértett felébredt a zajra, mire az I.r. vádlott a II.r.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.