Részletes keresés

A vádlottak a Pécsi Tudományegyetem egykori gazdasági vezetői, alkalmazottai, valamint a velük kapcsolatban álló vállalkozások képviselői.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (45 éves, büntetett előéletű, Tolna megyei férfi) 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot a sértettel, 2006-ban gyermekük született. A gyermek születése után a vádlott és a sértett kapcsolata fokozatosan megromlott, 2014 decemberére teljesen elhidegültek egymástól. A vádlott házasságának megromlásáról beszámolt egy általa is tudottan büntetett előéletű ismerősének. A sértett 2015 márciusában elköltözött a közös lakásból, amit a vádlott nem tudott feldolgozni.

A harmincas évei végén járó vádlott és a sértett élettársak voltak. Rendszeresek voltak köztük az akár tettlegességig is fajuló veszekedések, melyek kiváltó oka legtöbbször a vádlott italozó életmódja volt, valamint az, hogy a 63 éves sértett féltékeny volt a nála lényegesen fiatalabb és a tudtával prostitúciós tevékenységet folytató nőre.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I. rendű és a II. rendű vádlott hosszabb ideje ismerték egymást, az I. rendű vádlott tudott arról, hogy a II. rendű vádlott a fővárosban kábítószer-kereskedői tevékenységet folytat. 2011-től az I. rendű vádlott rendszeresen vásárolt tőle marihuánát és speedet, 2019-ig mintegy 1300 grammot, 2,6 millió forintért. A megvásárolt kábítószert a helyi bűnmegelőzési egyesület tulajdonát képező gépkocsival szállította és azt részben saját maga fogyasztotta el, részben pedig értékesítette, többek között a III. rendű és az V. rendű vádlottnak is. A III.

A vádlott (1986) és a sértett egy munkásszállón laktak, de külön szobában. 2021. január 1-jén szilveszter éjszakán a vádlott több munkatársával együtt óévbúcsúztató bulit tartottak, italoztak. A vádlott hajnali 5 óra körül nézeteltérésbe keveredett a sértettel, és egy alkalommal közepes erővel ököllel állcsúcson ütötte az álló, ittas, leromlott fizikai állapotban lévő sértettet, aki ettől eszméletét vesztette, hanyatt esett és a feje a kemény padlóhoz csapódott. 

A jogerősen megállapított tényállás szerint az enyhe mentális retardációban szenvedő sértett prostituáltként dolgozott, amikor megismerte az elsőrendű és a másodrendű vádlottakat, akik házastársak. A vádlottak a házukba fogadták a nőt, aki ekkortól tevékenységét az ő utasításaik szerint folytatta. A másodrendű vádlott a sértettet a róla készített fotókkal egy internetes oldalon regisztrálta és hirdette. Az elsőrendű vádlott több alkalommal fizikailag bántalmazta és veréssel fenyegette a nőt, ha nem az utasításaiknak megfelelően végzi a szexuális szolgáltatást.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a személyi szabadság megsértésének bűntette minősítést mellőzte az ítéletből és azt a kapcsolati erőszak bűntette keretében értékelte. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 

A Debreceni Ítélőtábla a minősítés kisebb pontosítása mellett az elsőfokú döntést helybenhagyta.

A vádlott (1997) jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. 2022. február 26-án az egyik zárkatársán számonkérte a neki megőrzésre átadott cipőfűző hollétét, aki azt nem tudta részére visszaadni, ezért a vádlott őt szidalmazni kezdte, majd a ruházatánál megragadva 40-50 centiméter magasra felemelte és a földhöz vágta. A sértett a hátára esett, fejét a zárka padlójába beütötte.

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen 17 év fegyházra ítélte azt a férfit, aki 2013 áprilisában korábbi üzlettársát ölte meg.
 

A tényállás szerint a vádlott gyermekkorától pszichés gondokkal küzdött. 2022 nyarán a vádlott egy multimédiás üzenetküldő alkalmazáson keresztül egy 12 év alatti kislányt arra hívott fel, hogy nemi szervéről felvételeket készítsen és azokat elektronikus úton küldje meg a részére. A kislány ennek eleget tett, videót és képeket küldött a vádlottnak, aki azokat egy fájlmegosztó portálon a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tette.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 márciusában a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt, az élet elleni és a közbizalom elleni bűncselekmények esetében, mint visszaesőt, míg a vagyon elleni erőszakos bűncselekmény esetében, mint különös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 40 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az AXA Bank Európa SA által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 19-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  V. 518.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 9 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Fővárosi Törvényszék 2021. március 8-án elrendelte annak a lengyel állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Katowice-i Regionális Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt – más személyekkel együttműködve – 2019. november 15. és 2019. november 29. között arra kényszerítette az általuk túszul ejtett sértettet, hogy az átadja nekik a gépjárműveit. A fogvatartott személyt fizikai erőszakot alkalmazva bántalmazták, személyi szabadságától megfosztották. 

A Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 3-án tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, akit az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság által elsőfokon kiszabott 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntettével vádoltak.

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 22-én előkészítő ülést tartott annak a három férfinak az ügyében, akiket a „Muzsikáló Magyarország 2018” pályázatban végzett tevékenységükkel kapcsolatban vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett abban a közérdekű polgári perben, amelyet az Európai Roma Jogok Alapítványa felperes kezdeményezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alperes ellen.

A Fővárosi Törvényszék jóváhagyta az ügyészég vádlottakkal kötött egyezségét abban a büntetőügyben, amelyben két férfit és egy nőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádoltak. A bűncselekményeket a II. és III. rendű vádlottak bűnsegédként követték el.