Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a 2014. szeptember 2-án kihirdetett végzésében megszüntette a Banco Primus Fióktelep Magyarország Magyar Állammal szemben indított perét, mert a felperes Banco Primus  elállt a keresetétől. 
 
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a 2014. szeptember 3-án kihirdetett ítéletében elutasította a Széchenyi István Hitelszövetkezetnek a Magyar Állammal szembeni keresetét. 
 

Perfelvételi tárgyalással megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a polgári per, amelyet a 2019. május 29-i dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói indítottak a balesetben résztvevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen.

A magánszemély felperes közérdekű adat kiadása iránt indított perében azt kérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy az az alperest kötelezze az ún. kegyelmi ügyben keletkezett valamennyi irat számára történő kiadására.

Típus: Szabályzat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

2019. június 14-én a Fővárosi Törvényszék távmeghallgatási rendszer segítségével hallgatta meg J. R.-t, aki jogerős életfogytiglani büntetését tölti a szegedi Csillagbörtönben. J. R. részletes, feltáró vallomásában azt állította, hogy 1996-ban ő gyilkolta meg P. J. vállalkozót. 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B.III. Csoport), büntető ügyszakos csoportvezető bírói (288. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Momentum változásbejegyzési kérelmét a Fővárosi Törvényszék a jogszabályokban előírt határidőket betartva 2019. február 8-án elbírálta, a nyilvántartási adatok átvezetését a határozat március 21-i jogerőre emelkedését követően pedig haladéktalanul megtette.

A Momentum 2018. október 30-án változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Törvényszék Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek Kezelőirodáján (FT). Az eljárást azonban az FT felfüggesztette, mivel egy az alapító okirat módosítást érintő másik eljárás még folyamatban volt.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

A bíróságra idézett vádlott abban bízott, hogy a telefonhívása miatt elrendelt bombariadó miatt nem jut be az épületbe és elmarad a büntetőügyének tárgyalása.
 

A tegnapi napon folytatódott a P. T. és társai ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult perújítási eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében. A perújításra azért került sor, mert a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő J. R. olyan nyilatkozatot tett, miszerint ő követte el azt a gyilkosságot, ami miatt P. T.-t mint felbujtót, egyik társát mint elkövetőt, másik társát pedig mint bűnsegédet ítélte el a bíróság.    

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat többrendbeli, különböző mértékű kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, többrendbeli üzletszerűen elkövetett sikkasztás, többrendbeli ügyvédi visszaélés, befolyással üzérkedés bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az ügyészség. Az okozott kár a vádirat szerint megközelítőleg 890 millió forint.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség két férfit és egy nőt különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével, jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és pénzmosás bűntettével is vádol.  

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra – 2021. július 7-ig elrendelte annak a három rendőrnek a letartóztatását, akiket hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a kanadai állampolgárságú nőnek, illetve szlovák-kanadai állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akikkel szemben a Kanadai Ontario Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

Pályázási határidő



A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pesti Központi Kerületi Bíróság (P.V. Csoport) polgári ügyszakos csoportvezető-helyettes (315. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék 2023. július 10-i végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben 4 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy terheltet, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék

csoportvezető bírói (kabinetvezető)

(179. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának  van jelentősége, előnyt jelent a bírósági szakmai igazgatásban szerzett gyakorlat.

A 29 éves vádlott 2013 nyarán létesített párkapcsolatot a sértettel, akivel 2020 júliusában házasságot kötöttek, majd 2020 októberében közös gyermekük született. A férfi féltékenysége miatt már a házasságuk előtt is gyakoriak voltak a veszekedések, azt is kétségbe vonta, hogy ő a gyermek apja. Többször megfenyegette a sértettet, hogy megöli őt és a gyereket is.

A sértett 2021 februárjában meghatalmazást adott egy ügyvédnek a bontóperi képviseletre, és 2021 szeptemberében gyermekével együtt elköltözött a vádlottól.