Részletes keresés

Helybenhagyta a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a nyomozási bíró 2025. április 4-én meghozott végzését, amelyben két gyanúsított letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.

Pályázási határidő

347.E/2020. (IX. 22.) OBHE határozat

a Szegedi Ítélőtábla Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

378.E/2020. (X. 8.) OBHE határozat 

a Pécsi Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának 

pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

219.E/2020. (V. 19.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Ítélőtábla elnöki állásának

 pályázati kiírásáról

A Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyező döntését követően, 2017. december 11-én megismételt eljárás keretében megkezdődött a sajtóban „vörösiszap ügyként” ismertté vált büntetőügy tárgyalása.
 
Az első három tárgyalási napon a bíróság B. Z. I. r. vádlottat hallgatta ki, aki büntetőjogi felelősségét nem ismerte el. Az I. r. vádlott a vallomását részvétnyilvánítással kezdte, és elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy ez az esemény megtörténhetett.

A tényállás szerint a vádlott egy telekommunikációs cég értékesítési partnerének alkalmazásában állt, ügyfélszolgálati munkatársi pozícióban dolgozott. 2020. év közepén jelezte egyik ismerősének, hogy mellékállást szeretne vállalni. Így jutott hozzá egy férfi elérhetőségéhez, akinek az általa kitervelt bűncselekmények elkövetése céljából, SIM-kártya cserék lebonyolításához volt szüksége olyan személy segítségére, aki a sértettek hamis meghatalmazás készítéséhez szükséges adatait meg tudja neki szerezni.

Év
2019
Közlöny
Fájl

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette ma enyhítette a G. Zs. +4 fő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés büntette ügyében született elsőfokú ítéletet.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. január 28-án valamennyi megjelent vádlottat bűnösnek találta az S. R. és 23 társa ellen kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt elsőfokon indult büntetőügyben.    

A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az ún. ANTIFA-ügy I. rendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament Elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen S. I.-t a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás van ellene a Fővárosi Törvényszéken.

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 215 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéleteiben megállapította, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűen járt el, amikor az Állami Számvevőszék által pártfinanszírozás tárgyában lefolytatott vizsgálatok alapján a felperesek központi költségvetésből származó juttatását – az általuk jogszabályellenesen elfogadott támogatások összegével – csökkentette. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt L. I. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 15 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ítélet indoklása szerint - tekintettel az elkövetett cselekmények súlyára, számára, jellegére - az elsőfokon kiszabott büntetés kifejezetten enyhe, így annak további enyhítése szóba sem jöhetett. 

A jogerős döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.

Maratoni előkészítő ülést tartott a Fővárosi Törvényszék 2019. május 20-tól 23-ig a V. A.-val és társaival szemben indult büntetőügyben. Az ülésen az ügyészség 32 vádlott esetében tett mértékes indítványt. A bíróság két vádlott beismerő vallomását fogadta el, őket jogerősen pénzbüntetésre ítélte.

A Fővárosi Törvényszék felmentette az ellene felhozott vádak alól azt a férfit, aki a vádirat szerint 2013 nyarán lőfegyverrel és lőszerrel, valamint robbanóanyaggal visszaélés előkészületének bűntettét követte el.
 

Bár az eddig tartott több mint 200 tárgyalási napot követően a Fővárosi Törvényszék 2020. augusztus 25. és december 23. közötti időszakra 85 tárgyalási napot tűzött ki, időközben az ügyben érintett egyik vádlott védője meghatalmazásának megszűnéséről tájékoztatta a bíróságot. Mivel a büntetőügyben a védő részvétele kötelező, emiatt a törvényszék haladéktalanul új védő kirendeléséről rendelkezett. 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak az amerikai állampolgárnak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi hatósága kiadatási kérelmet terjesztett elő. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével, társát pedig ezen bűn-cselekményre való felbujtással vádolják. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 6-án elrendelte annak a belga-marokkói állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Brüsszeli Francia Nyelvű Elsőfo-kú Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot terrorista csoport tevékenységében való részvétel, illetve az ország területének elhagyása terrorista bűncselekmény elkövetése vagy annak támogatása bűncselekmények miatt büntetőeljárás lefolytatása érdekében.