Részletes keresés

Tíz év börtönre enyhítette a Szegedi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2013. március 4-én egy tompai tanyán kalapáccsal megölte a barátját. Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel a nagy számú enyhítő körülményre, így a vádlott büntetlen előéletére, az időmúlásra, a súlyos testi sértés kísérleti szakban maradására, arra, hogy a vádlott nem akarta megölni áldozatát, csupán belenyugodott tettének várható következményébe, az I. fokú ítélet (14 év börtön) eltúlzottan súlyos. Ezért a táblabíróság indokoltnak tartotta a büntetés enyhítését.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 268 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 23-án kihirdetett ítéletében 12 év fegyházbüntetésre ítélte P. Z. vádlottat halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt. A bíróság döntése értelmében a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
 
A bíróság kötelezte P. Z-t a mintegy négymillió forint bűnügyi költség megfizetésére is.
 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak szívességi lakáshasználóként éltek a sértett ingatlanában. A sértett és a vádlottak között gyakran alakult ki konfliktus, a vádlottak többször bántalmazták a sértettet. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 470 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
2024. 02. 09.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel – a felperessel – szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.  

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 156 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 167 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 168 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 438 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 630 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 106 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 222 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év
2019
Közlöny
Fájl

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa lényeges, felderítetlenségből és részben a tényállás megállapításának hiányából eredő - a fellebbezési eljárásban nem orvosolható - megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az új eljárásban a törvény kötelező rendelkezése értelmében az elsőfokú bíróság más tanácsának kell eljárnia.
 
A Fővárosi Törvényszék 2018. február 28-án ítéletet hirdetett a P. G. és társa ellen, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottakat az 1997-ben felbujtóként elkövetett emberölésért 6 év fegyházbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 61 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016