Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2019. december 5-én húsz év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2018 novemberében előre megfontolt szándékkal több lövéssel megölte lánya élettársának anyját Óbudán.

A Fővárosi Törvényszék társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elsőfokon 14-14 év fegyházbüntetésre és 10-10 év közügyektől eltiltásra ítélt két férfit. A bíróság elrendelte az I. rendű vádlottal szemben korábban más ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is, illetve jelen ügyben kizárta a vádlottakat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 14-én V. Gáborné gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, akivel szemben a BRFK Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztálya folytat eljárást halált okozó közúti baleset okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt.

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét és az egyik vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette az ellene közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól, míg a másik két vádlott – ugyanezen bűncselekmény miatt kiszabott – büntetésének próbaidejét csökkentette.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 3-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit mint többszörös visszaesőt nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, egy nőt pedig emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 25-én 4 év fegyházra ítélt egy férfit, aki ellen az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 255 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Munkahelyi telefonszám
Ügyfélfogadási idő

Felvilágosítást ad telefonon és e-mailben munkanapokon 9:00 - 11:00-ig

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 21-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatást, aki a rendelkezésre álló adatok szerint alaposan gyanúsítható azzal, hogy egy budapesti VIII. kerületi lépcsőházban meggyújtotta egy férfi ruházatát. A sértett az elszenvedett sérülések következtében életét vesztette.
 
Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

a Fővárosi Törvényszék elnöke
a Fővárosi Törvényszéken 11

a Balassagyarmati Törvényszék elnöke
a Balassagyarmati Járásbíróságon 1

a Salgótarjáni Járásbíróságon 1

az Egri Törvényszék elnöke
a Gyöngyösi Járásbíróságon 1

a Gyulai Törvényszék elnöke
a Békéscsabai Járásbíróságon 1

a Kaposvári Törvényszék elnöke
a Kaposvári Járásbíróságon 1

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet
a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság elnöki (274. számú) állásának betöltésére

A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa elsőfokon 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett –  szabadságvesztés büntetésre, valamint 3 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a rendőr törzsőrmestert, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 11 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit 5 rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádol az ügyészség.

Saját lakásaik mellett egy vidéki családi házban alakították ki bázisukat cannabis-kereskedelemhez a gyanúsítottak. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya indított eljárást az ügyben, az ügyészség pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indítványozta a két férfival szemben.

 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 19-én előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. szeptember 8-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a terheltet többek között védekezésre képtelen állapotot felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja az ügyészség.