A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlottakat egységesen nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek. A II.r. vádlott büntetését 10 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Részletes keresés
Megbízott elnökhelyettesből elnökké lépett elő a Budapest Környéki Törvényszéken dr. Gerber Tamás. 1994-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd fogalmazóként a Székesfehérvári Városi bíróságon kezdte pályafutását. 1997. februárjában titkári, két hónappal később bírói kinevezést kapott. 2013 és 2015 között a Székesfehérvári Törvényszék elnöke volt, 2016-ban pedig a Budapest Környéki Törvényszék elnökhelyettesi tisztségének ellátására kapott megbízást.
A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság (Óbudai Bíróság) volt. A Digitális NyíltNapon bemutatták a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelenét és jövőjét. Az érdeklődők megismerhették a távmeghallgatási rendszer előnyeit, az Új Generáció projekt képzéseit, az ügyfélközpontok működését és a projekt keretében hamarosan megvalósuló e-aktát is.