Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. szeptember 12-én bíróság elé állítás során jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte azt a két brit fiatalt, akik parkoló autókat rongáltak meg Budapesten a Mentőpalota előtt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság mai ülésén két hónappal – 2020. szeptember 20-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit Magyarországon és Hollandiában elkövetett emberölésekkel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 24-én 9-kor, mind pedig a 2024. április 26-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 23-án 9-ig, illetve 2024. április 25-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 23-án, valamint 2024. április 25-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. március 20-án 9-kor, mind pedig a 2025. március 21-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 19-én 9-ig, illetve 2025. március 20-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 19-én, valamint 2025. március 20-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

2025. 05. 06.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 30-án elrendelte egy külföldi férfi ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben a Krakkói Kerületi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A férfit – 10 év szabadságvesztéssel fenyegetett – csalás és más bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a lengyel hatóságok.

Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2023. évet dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Az értekezleten a törvényszék illetékességi területén ítélkező bírákon kívül részt vett dr. Csorba Zsolt Ödön, az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke, dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői.

Az értekezletet megelőzően dr. Csorba Zsolt Ödön és dr. Husek Dániel közös sajtótájékoztatót tartottak. Kiemelték, hogy a Kecskeméti Törvényszéken - hasonlóan az országos tendenciához - az elmúlt évekhez képest magasabb volt az érkezett ügyek száma (összességében 5000 darab üggyel érkezett több 2023-ban, mint a megelőző évben), azonban az érkezés növekedését követte a befejezések száma is.

Hangsúlyozták, hogy a Törvényszéken magas színvonalú és időszerű ítélkezés folyik, az eljárások túlnyomó többsége egy éven belül elsőfokon (fellebbezés nélkül) fejeződik be. Ez a mutató minden ítélkezési szinten és minden ügyszakban meghaladja az országos átlagot, egyúttal komoly bizalmat jelent az ügyfelek részéről. Rámutattak, hogy a Törvényszék annak ellenére is tartani tudja az időszerűségi mutatóit, hogy jelentős a nagy terjedelmű, időigényes, „mega ügyek” száma (így például az egyik ügyben 110 vádlott érintett, egy másik eljárásban pedig az elsőfokú ítélet tartama 1000 oldal).

A digitális vívmányok jelentőségét hangsúlyozva kifejtették, hogy a törvényszék illetékességi területén az elmúlt évben - 11 tárgyalóban - összesen 2118 távmeghallgatás történt, így a Via Video rendszer kihasználtsága kiemelkedő, ami komoly költségmegtakarítást eredményez.

Az összbírói értekezleten a Törvényszék elnöke ismertette az elmúlt év eredményeit. Ennek során kitért az ügyforgalmi, időszerűségi, és a megalapozottsági adatokra. Kiemelte, hogy a Törvényszék bíróságai magas színvonalon és időszerűen ítélkeznek.

Az idei esztendő célkitűzéseire áttérve – többek között - megemlítette az elhúzódó perek számának csökkentését és munkahelyi fluktuáció eredményes kezelését.

Ezt követően dr. Négyessy András, a Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának Elnöke számolt be a Tanács elmúlt évi munkájáról.

Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke elismerően nyilatkozott a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak elmúlt évi munkájáról.

Dr. Varga Rita, az OBT elnökhelyettese és dr. Félegyházy Megyesy Fatime Mária, az OBT tagja beszámoltak a Tanács elmúlt időszakban végzett munkájáról, a közelmúlt bekövetkezett jogszabályi változásokról, majd - a testület nevében - elismeréseket adtak át.

Dr. Csorba Zsolt Ödön, OBH Elnöki Kabinet főosztályvezetője a törvényszék eredményeit méltatta és megköszönte a bírák, bírósági vezetők munkáját. Kiemelte a bírák mellett dolgozó igazságügyi alkalmazottak munkájának jelentőségét, szerepét.

Az értekezlet zárásaként Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket.

Kecskemét, 2024. április 11.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 12-én – a vádlott távollétében - megtartott nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit a Pest Megyei Főügyészség pénzmosás bűntettével vádolt.

A törvényszék a vádirattól eltérően állapította meg az ítéleti tényállást és a vádlottat jogtalan elsajátítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte.

Kép

A 2023. március 7. és április 30. napja között lezajlott ülnökválasztás során a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 492 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Kép

A Pécsi Tudományegyetemen 2019. április 16-án rendezik meg az országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferenciasorozat következő rendezvényét, amelynek központi témája a kihágásokról szóló 1879. évi XL. tc. hatályba lépésének 140. évfordulója lesz.

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. június 26-án meghozott ítéletében életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatal férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016. július 27-én délután 14.00 óra körüli időben Kenderes egyik utcájában összetalálkozott, majd összeszólalkozott az egyik távoli férfi rokonával, majd a vita hevében egy alkalommal a hasa bal oldalán, ököllel, közepes erővel megütötte. 
A Győri Törvényszék – az ügy formai befejezését eredményező - döntésében a büntetőeljárás megszüntetéséről rendelkezett arra tekintettel, hogy az ügyészség a vádirat hiányosságait a bíróság legutóbbi felhívására, a jogkövetkezményekről való tájékoztatás ellenére a felhívástól  eltelt 9 hónapban nem pótolta.
 

A Kecskeméti Törvényszék 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt, aki aljas indokból megölte a védekezésre képtelen élettársát.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 286 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022