Részletes keresés

A mai tárgyalási napon a tanács elnöke a XIII. r. vádlott cselekményeivel összefüggésben a nyomozás során kihallgatott tanúk, illetve a II. r., a VIII., a X. és a XI. r. vádlottak gyanúsítottként tett vallomásait ismertette. 
 
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszéken és a területén működő bíróságokon

bírósági titkári álláshelyek betöltésére

Az állások betöltése kapcsán részletes tájékoztatás a Fővárosi Törvényszék honlapján és Facebook oldalán olvasható.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. március 5. napja

A pályázatokat a Fővárosi Törvényszék elnökének címezve, postai úton (1055 Budapest, Markó u. 27.) vagy az Elnöki Kezelőirodán (II. emelet 16.) személyesen lehet benyújtani.

Kép

A magyar bíróságok bírálják el a leggyorsabban a közigazgatási és munkaügyi pereket az egész Európai Unióban – emelte ki ünnepi beszédében az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületének átadásán.

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akit bűnsegédként elkövetett pénzmosás bűntettével vádolt az ügyészség.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott nő egy ózdi bankfiókban bankszámlát nyitott és hozzá bankkártyát igényelt saját nevére, kizárólagos használatra. Ennek ellenére a kártyát – haszonszerzés reményében – átadta egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt személynek.

2024. március 6. napján az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács elnöke közös sajtótájékoztatót tartott a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 197/F. § (3) – (8) bekezdései szerinti, támogatási időszak, az ún. inkubációs időszak lezárása alkalmából.

2023. június 1. napjával az OBH és az OBT között speciális, 9 hónapos együttműködési időszak kezdődött.  Ezen időszak alatt az OBH az OBT titkárságának, működésének feltételrendszere kialakításában közreműködött, továbbá ellátta az önálló költségvetési gazdálkodást folytató szervezet gazdasági feladatait, az önálló gazdálkodási tevékenység kialakításához közvetlen segítséget nyújtott, biztosította a szükséges infrastruktúrát.

Mind az OBH, mind az OBT elnöke sikeresnek értékelte az elmúlt időszakot. Ahogy az OBT elnöke kiemelte, 2024. március 1. napjától az OBT „nagykorúvá vált”, minden technikai és normatív feltétel adott feladatai ellátásához.

Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:

https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/az-orszagos-birosagi-hivatal-es-az-orszagos-biroi-tanacs-kozos-sajtotajekoztatoja

Miskolc, 2024. március 7.

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított szabálysértési eljárás keretében állított az Érdi Járásbíróság elé két elkövetőt 2021. február 9-én. Az egyik elkövető 2021. február 6-án, a másik 2021. február 9-én Érden úgy közlekedett egy-egy személygépkocsit vezetve, hogy őket korábban szabálysértés elkövetése miatt a közúti járművezetéstől eltiltották. Mindkét elkövetőt az Érdi Rendőrkapitányság járőrei vezetés közben érték tetten, őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban kezdeményezték a szabálysértési eljárás lefolytatását. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 462 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 458 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 493 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 233 Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 511 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette polgármesteri tisztségéből K. I-t, Álmosd első emberét a Debreceni Törvényszék. A törvényszék tanácsa megállapította, hogy első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság teljes körűen feltárta a tényállást és jogosan marasztalta el az alperest előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc kérdéses rendezvény elszámolása miatt. Álmosd képviselőtestülete még 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy K. I.

Az Országos Bírói Tanács 2013. október 8. napján megtartott ülésén új tagokat választott a Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróságba. A kinevezésről szóló okiratokat Trappné dr. Kiszely Rita, a Tanács soros elnöke 2013. november 12-én ünnepélyes keretek között, az eskütételt követően átadta a fegyelmi bíróság elnökének, elnökhelyettesének és az újonnan kinevezett tagoknak. Hangsúlyozta az ünnepség során, hogy a kinevezésük nagy megtiszteltetés, de egyben nagy felelősséget és komoly munkát is jelent.

Kép

Dr. Dzsula Marianna 1990-ben végzett Szegeden, summa cum laude diplomával. A Debreceni Városi Bíróságon kezdett fogalmazóként dolgozni, bírói kinevezését 1992-ben kapta meg. 2009-től a Debreceni Törvényszék megbízott, majd 2010-től kinevezett gazdasági kollégiumvezetője lett. 2013-ban áthelyezték a Debreceni Ítélőtáblára, 2018 októberében pedig a Fővárosi Ítélőtáblára (FÍT) rendelték ki. Áthelyezésével egyidejűleg 2019. januárjában egy évre kapta meg kinevezését a FÍT Polgári Kollégiumának élére

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 221 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 315 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 448 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020