Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki volt élettársa házában fejszével megrongálta a bútorokat, ezzel minimum félmillió forintos kárt okozva. 

A Kecskeméti Járási Ügyészség tíz férfivel és két nővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást (bíróság elé állítás) közlekedési bűncselekmények elkövetése miatt.

A tizenkét tárgyalást egy napon (három bíró bevonásával) tartották a Kecskeméti Járásbíróságon.

Tíz vádlott felelősségre vonását ittas járművezetés, két vádlottét pedig eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt indítványozta az ügyészség. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeztek.

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy bicskával kezében fenyegetett két intézkedő hivatalos személyt. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 33 éves szalmatercsi férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint meg akarta ölni élettársát.

A Salgótarjáni Járásbíróság 14 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy mátraterenyei férfit rablás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, lopás bűntette, valamint okirattal visszaélés vétsége miatt. 

A Tatabányai Járásbíróság a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra – 2025. március 28. napjáig – elrendelte a sárisápi szexuális erőszak gyanúsítottjának letartóztatását. A férfi a cselekményt követően az őt üldözők elől elmenekült, vele szemben kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény megalapozott gyanúja áll fenn, ezért tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén ismételten megszökne. A gyanúsított büntetett előéletű, visszaesőnek minősül, a 2025.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 23 éves mátraszőlősi férfinak a letartóztatását, aki lakóhelye közelében 2023 óta több bűncselekményt követett el, majd a bűnügyi felügyelet szabályait is megszegve az alapos gyanú szerint benzint lopott a gyermeke motorkerékpárjába.

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki személyautójával motorvonatnak ütközött.

2025. 04. 29.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége és többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben, a vádiratban írt indítvány alapján a vádlott férfi letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának meghozataláig fenntartotta. 

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel – a felperessel – szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.