Részletes keresés

Kép

A távmeghallgatási rendszer kiépítése során elért eredményekért a Belügyminisztérium is elismerését fejezte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) részére, egyúttal támogatásáról tájékoztatta a további eredményes működés érdekében tett intézkedéseket érintően.

Kép

Élen jár a jó példával az Országos Bírósági Hivatal az autista fiatalok foglalkoztatása terén. Az OBH az elsők között, még 2013-ban csatlakozott az AURA Egyesület kezdeményezéséhez. Az OBH jelenleg két Asperger szindrómás fiatalnak ad munkát. A napokban workshopon ismertették a foglalkozás-rehabilitációs program jó gyakorlatait.

Kategória
Bírósági közvetítés
Nyomtatvány feltöltött fájl
Fájl

A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította azt az ügyészi indítványt, amely a súlyos testi sértéssel gyanúsított férfiak letartóztatására irányult.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján a három gyanúsított 2020. augusztus elején a egy IX. kerületi szórakozóhelyen bántalmazta a két sértettet. A bántalmazás során az egyik sértett súlyos, míg társa könnyű sérüléseket szenvedett.
 

Pályázási határidő

Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2021

Az Országos Bírósági Hivatal 
 
pályázatot hirdet 
 
a bíróságok részére, a bírósági történelem és hagyományápolás témájában. 
 
A pályázati lehetőség megteremtésével az Országos Bírósági Hivatal a bíróságok történetiségével és hagyományőrzésével kapcsolatos tevékenységét kívánja támogatni. 

1. A pályázat tárgya: 

2024. 01. 30.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. január 30. napján tartott nyilvános folytatólagos tárgyaláson, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat – mint többszörös visszaesőt - 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt K. T. R. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 11 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 61 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 49 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Debreceni Törvényszék eredményesen indult az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás 2024. évi pályázatán. 

A megítélt támogatásból a törvényszék folytatja az egy évtizedre visszanyúló azon törekvését, hogy a vármegye igazságszolgáltatásának múltját tudományos igénnyel feltárja.

Az elmúlt évek során hat bíróságtörténeti kiadványban Debrecen (I-II), Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló és Püspökladány jogszolgáltatásának krónikáját sikerült feltérképezni. 

A Debreceni Törvényszék gondozásában most készülő hetedik könyv Derecske, Hajdúnánás és Polgár hajdanán működött bíróságai múltjának bemutatásával kívánja teljessé tenni a bíróságtörténeti sorozatát.   

 

Kép

A közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását kezdeményezi a kormány az Országgyűlésnél - jelentette be 2019. május 30-án Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

Kép

Elkészült a Nyitott Bíróság program 2019. évi I. félévéről szóló összefoglaló, amelyből látható, hogy a program továbbra is sikeres. 2018. év végén megújult a Nyitott Bíróság adatszolgáltatás a bíróságokon, ez alapján most készült el az első, részletesebb és pontosabb adatokat tartalmazó felmérés. Fentiek kapcsán kérdeztük dr. Andódi Lászlót a Nyitott Bíróság program országos koordinátorát. 

Kép

Összemérték tudásukat a világ legjobb gyors- és gépírói, illetve jegyzőkönyvvezetői. Az 52. Intersteno Kongresszus és Világbajnokságnak július 13-19. között Szardínia szigetén Cagliari városa adott otthont, az eseményen pedig több magyar bíróságon dolgozó szakember is részt vett.

Zalából hatan vehettek át elismerést a Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen. Közülük dr. Németh Mária kollégiumvezető a legmagasabb kitüntetést kapta, Tóth Andrásné keszthelyi irodavezetőnek pedig a 45 éves bírósági szolgálatát ismerték el. 

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja. A napot hazánkban első alkalommal 2001-ben ünnepelték, s azóta minden évben e napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. 2024-ben dr. Németh Mária címzetes táblabíró, a Zalaegerszegi Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője vehette át a díj arany fokozatát, Tóth Andrásné tanácsos, a Keszthelyi Járásbíróság elnöki irodavezetője pedig bronz fokozat kitüntetésben részesült és 45 éves munkáját Bírósági Szolgálatért Oklevéllel ismerték el. 

Az Országos Bírói Tanács 2024. július 15-ei hatállyal dr. Kámán Petra zalaegerszegi járásbírósági titkár és Baranyai Tímea Angéla zalaegerszegi törvényszéki ügyintéző részére főtanácsosi címet, Temlén Katalin Tímea zalaegerszegi törvényszéki csoportvezető tisztviselő, valamint Horváth Veronika nagykanizsai járásbírósági tisztviselő részére tanácsosi címet adományozott.

 

 

Balról: Tóth Andrásné, dr. Németh Mária, dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke, Temlén Katalin és Horváth Veronika

 

Balról: Tóth Andrásné, dr. Németh Mária, dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke, Temlén Katalin és Horváth Veronika 

A Bíróságok Napja alkalmából tartott országos ünnepi rendezvényen a Győri Törvényszék három dolgozója vehetett át magas rangú elismerést. 

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja. 

2001. év óta minden évben ezen a napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. 2024-ben Szemes Zoltánné, a Győri Törvényszék Gazdasági Hivatalának nyugdíjba vonuló kiváló munkatársa a díj bronz fokozatát vehette át.

Az Országos Bírói Tanács 2024. július 15-ei hatállyal dr. Huszár Eszter Etelka, a Győri Járásbíróság polgári ügyszakos bírája részére címzetes törvényszéki bírói címet, míg dr. Sándor Viktória, a Győri Törvényszék könyvtárvezetője részére főtanácsosi címet adományozott. 

A bírósági épületek közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeibe az ügyfelek szabadon beléphetnek, azonban előzetes regisztráció szükséges:

1. az Ügyfélsegítői napon való megjelenéshez valamennyi járásbíróság esetében legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton. Az elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelsegito_szervezeti_rend.pdf

2. a kezelőirodákban való ügyintézéshez valamennyi járásbíróság és a törvényszék esetében – kivéve a büntetés-végrehajtási irodát és a Gazdasági Hivatal Bevételi Csoportját - legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton,

3. az elnöki fogadóórán való megjelenéshez az előző hét utolsó munkanapján 12 óráig telefonon vagy elektronikus úton a bíróság nyilvános, interneten közzétett e-mail címén,

4. a sajtó képviselői számára az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 óráig elektronikus úton az mtsajto@miskolcit.birosag.hu e-mail címen.

A regisztrációhoz szükséges telefonos és elektronikus elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelek_regisztracio_honlap2022.pdf

A Miskolci Törvényszék 2023.El.I.D.6/1. számú szabályzat teljes terjedelemben elérhető: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-03/2023.el_.i.d.6-1._bir._epuletben_tartozkodas_szabalyai.pdf

Kérjük Ügyfeleinket, hogy az ügyintézést és megjelenést megelőzően tanulmányozzák a szabályzatban foglaltakat. Együttműködésüket köszönjük.

 

Miskolc, 2023. április 21.

dr. Tuzáné dr. Papp Szilvia

a Miskolci Törvényszék elnöke