Az Esztergomi Járásbíróság súlyos testi sértés miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.
Részletes keresés
Az Európai Jogakadémia (ERA) 2015-2017 között összesen kilenc angol szaknyelvi képzésből álló szeminárium-sorozatot szervezett különböző polgári jogi témákban „Enhancing judical cooperation in civil matters: organisation of a series of interactive language training events" (Az igazságügyi együttműködés fejlesztése polgári ügyekben: interaktív nyelvi képzéssorozat szervezése) elnevezésű projektje keretében.
Az alagsort, a tetőszerkezetet, de a bírósági udvart is renoválták a Nagykanizsai Járásbíróságon. Az épület 2016 végétől egészen 2018 tavaszáig gyakorlatilag teljesen megújult.
Az Ajkai Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés bűntette miatt egy év nyolc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a 30 éves vádlottat, valamint két évre eltiltotta őt bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
A bíróság megállapította továbbá, hogy a próbaidő tartama alatt a vádlott pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá kötelezte őt az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A magyar bírák függetlenek és Magyarországon teljesülnek a jogállamiság feltételei – hangsúlyozta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a kaposvári összbírói értekezleten. A törvényszék elnöke szerint a Kaposvári Törvényszéken 2018-ban korszakváltó informatikai fejlesztések zajlottak.
Dr. Tatár-Kis Pétert bízta meg a Fővárosi Törvényszék elnöki feladatainak ellátásával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Az egy éves megbízásra azt követően került sor, hogy a törvényszéki elnöki álláshelyre kiírt pályázat újra eredménytelen lett.
A Fővárosi Törvényszék (FT) 2024-es eredményeiről dr. Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke és dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke tartott sajtótájékoztatót a törvényszék éves összbírói értekezletét megelőzően.
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. január 22-én halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2024. május 22-ig a bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a férfinak, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy halálra verte élettársát. A bíróság előírta a férfinak, hogy a bűnügyi felügyelet alatt Nyíregyháza közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente köteles jelentkezni az illetékes rendőrkapitányságon. Az elsőfokú bíróság döntését az ügyész nem vette tudomásul, a gyanúsított letartóztatása érdekében fellebbezést jelentett be.