Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2023. október 20-án elrendelte egy nő és egy férfi letartóztatását egy hónapra 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

Az erősen ittas állapotban lévő vádlott 2023 szeptemberében több alkalommal is tárcsázta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, valamint a Segélyhívót is, és erőszakos bűncselekmény elkövetésével történő fenyegetéssel arra próbálta kényszeríteni a rendőrséget, hogy az akaratának megfelelően cselekedjenek. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a történtekből semmire sem emlékező vádlottat.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégium tanácselnöki (10. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett a vörösiszap-per megismételt eljárásában, 10 vádlott büntetőjogi felelősségét állapította meg.



Az I. rendű vádlottat, B. Z-t, a MAL Zrt. cégvezetőjét közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények miatt 2 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. rendű vádlottat, Dr. D. J. B-t, a MAL Zrt. műszaki szolgáltatási igazgatóját 2 év letöltendő szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

2013. június 17. napján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte H. A. gyanúsított előzetes letartóztatását, aki ellen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság nem jogerős döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig előzetes letartóztatásban marad.

A bíróság jogerős elsőfokú döntést hozott a győri egyetemi tanár sérelmére két egyetemi  hallgató által elkövetett becsületsértés vétsége ügyében.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. július 2-án bíróság elé állításon kihirdetett ítéletében P. P-t folytatólagosan elkövetett nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette.
 

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság a vádlott távollétében hozott marasztaló döntést a tavaly nyáron Mosonmagyaróvár felől Rajka irányába közlekedő, akkor 8 hónapos várandós, román állampolgárságú nő ügyében, aki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állt bíróság elé.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a két gyanúsítottnak a bűnügyi felügyeletét – az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónap időtartamra –, akikkel szemben nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság végzésében meghatározta azt a két ingatlant és a hozzájuk tartozó bekerített helyet, melyet a gyanúsítottak csak külön engedéllyel hagyhatnak el.

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak, így a férfi 2020. június 5-ig továbbra is a letartóztatás végrehajtási helyéül kijelölt Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad.

 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi az elszenvedett sérülései következtében életét vesztette.

 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2020. április 12-én éjjel Újcsanálos és Sóstófalva települések között részesei voltak egy közlekedési balesetnek.

A Fővárosi Törvényszék nyilvános ülésen megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét és a terhelttel szemben korábban kiszabott börtönbüntetés tartamát 7 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás mértékét pedig 8 évre súlyosította. 

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntéseivel – egy hónapra elrendelte három személynek a letartóztatását, akik vagyonvédelmi szolgáltatással foglalkozó cégek felhasználásával több, mint 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek, míg az egyik gyanúsított esetében 4 hónapra bűnügyi felügyeletet rendelt el. 

A Fővárosi Törvényszék  elrendelte annak a brazil állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben a Curitibai Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. május 4-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. április 1-jén késő este vezetői engedély nélkül közlekedett személygépkocsijával a X. kerületi Jászberényi úton, ahol elütött egy gyalogosátkelőhelyen áthaladó járókelőt. A gyalogos a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A Fenyő-ügy néven elhíresült büntetőper II. rendű vádlottjának fia 2024. január 30-án a Fővárosi Törvényszék bírájának szemébe, arcába és ruházatára nagy mennyiségű hideg kávét öntött a tárgyalás megkezdése előtt. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás.



A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. március 27-én megtartott nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet az ügyben, melyben a vádlottat bűnösnek mondta ki és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett- börtönbüntetésre ítélte.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében nyolc hónap, végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki hosszú ideig nem fizette három kiskorú gyermeke tartásdíját. 

Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt szerdán vett őrizetbe a Celldömölki Rendőrkapitányság.
 
A nyomozási bíró a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2013. október 13-ig rendelte el.
 

A különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszély okozás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben  a Veszprémi Törvényszék, mint elsőfokú bíróság (V. számú) végzésében megállapította, hogy a geotechnikai szakértő az ügyben kizárt szakértőként járt el és a szakértőként való eljárásból az ügyben kizárta, ezzel egyidejűleg a geotechnikai szakértői véleményt, és három egyesített kiegészítő igazságügyi műszaki szakértői véleményt a bizonyítékok közül szintén kizárt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 7-én bíróság elé állítás során, úgynevezett gyorsított eljárásban elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amely két montenegrói kézilabda szurkoló, S. M. és B. L. ellen indult a 2014. május 4-i Papp László Sportarénában megrendezett női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjén történt garázdaság miatt.