Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a nőnek és férfinak az előzetes letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. június 26-ig tart.
 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és közokirathamisítás miatt indult eljárás. 

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. augusztus 14-én emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntető ügyben elrendelte Sz.T. gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2014. szeptember 14-ig. A bíróság végzése nem jogerős. 
 

Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit lopás bűntette és más bűncselekmények miatt 2015. június 4. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2015. július 5. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája elutasította azt a védői indítványt, amit a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának ügyvédje terjesztett elő, kérve az előzetes letartóztatás megszüntetését. 
 

A Pécsi Járásbíróság a 2020. január 16. napján megtartott előkészítő ülésen B.A. brit állampolgár vádlottat dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében bűnösnek mondta ki, ezért a bíróság a vádlottat 2 év szabadságvesztésre ítélte, egyúttal Magyarország területéről 5 évre kiutasította. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. május 2-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. március 30-án éjszaka szóváltásba keveredett élettársával XIV. kerületi lakásukban és egy 20 cm pengehosszúságú késsel több alkalommal megszúrta őt. A férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 29-én egy hónapra elrendelte P. P. I. gyanúsított letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy vita során volt élettársát és a védelmére kelő édesapját is több alkalommal megszúrta.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon – mint többszörös visszaesőt – öt év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – büntetővégzésben – 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönt szabott ki egy 31 éves kiskunhalasi férfivel szemben, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség zsarolással vádol. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 29 éves román állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit egy ékszerbolti rablás feltételezett elkövetőjeként európai elfogatóparancs alapján fogtak el a román hatóságok.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 28-án elsőfokon 1 milliárd 827 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte azt a két hajótársaságot, amelyek érintettek voltak a 2019. május 29-én történt dunai hajóbalesetben. 

A Pécsi Járásbíróság 2024. március 14-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított szívességi lakáshasználóként a sértettel együtt lakik egy lakásban, ahol 2024. március 11-én az esti órákban, ittas állapotban összevitatkoztak. A vita hevében a gyanúsított a konyhapultról magához vett egy kb. 19 cm pengehosszúságú konyhakést, amivel a szobába távozó sértett után ment, dulakodtak, majd a gyanúsított a sértett felé dobta a kést, mely a férfit a mellkasán találta el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 3-án egy hónapra elrendelte annak a volt rendőrnek az előzetes letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon hat és fél év fegyház végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, aki 2017 szeptemberében egy idős embert bántalmazott a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtti utcán. A sértett a bántalmazás hatására egyensúlyát vesztve a járdára zuhant, amelynek következtében súlyos koponyasérülést szenvedett, és a kórházba szállítását követően néhány nappal elhunyt.

Az emberölés bűntette miatt B. Á. F. és társa ellen indult perújítási eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak az alapítélet hatályon kívül helyezéséért és a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapításáért bejelentett ügyészi fellebbezést, ezért a mai napon kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság perújítást elutasító végzését. Ezzel hatályban maradt az alapítélet, amely bizonyítottság hiányában felmentette az ügy két terheltjét az ellenük emelt vád alól.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 518 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
A Tatabányai Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását 2015. április 8-án, akit emberölés bűntette miatt 2015. április 6-án vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a vádlott előzetes letartóztatása 30 napig tart. 
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit kórházi betegek sérelmére elkövetett kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. március hó 25. napjáig tart.