Részletes keresés

„ Az igazságnak és a szépnek élt.

Hit lakta szívét és nagy akarat.

Tett és ösztönzött: szebb jövőt rendelt.

Minden java a nemzeté maradt.”

(idézet Ráth György síremlékéről)

 

Ráth György dr. (Szeged, 1828. május 6 – Budapest, 1905. július 7.)

Jogász, múzeumi főigazgató, jogi és művészettörténeti író, könyv- és régiséggyűjtő, táblai tanácselnök, főrendiházi tag.

 

Élete és munkássága

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 5 év letöltendő fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a két férfit, akiket 2019-ben a Sziget Fesztiválon fogtak el és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolnak. A vádlottakat továbbá 4 évre kiutasították Magyarország területéről.

Három hónappal meghosszabbította egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított pár letartóztatását a Veszprémi Járásbíróság.

A megalapozott gyanú szerint a várpalotai házaspár 2019 elején döntött úgy, hogy megélhetésüket a jövőben kábítószer kereskedelemmel biztosítják. Nagyjából fél éven át üzleteltek marihuánával, speed porral és extasy tablettával. 

A Debreceni Járásbíróság ma hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, melynek I.r. vádlottja Debrecenben és az ország több városában – így Győrben, Szegeden, Szentesen, Szolnokon, Székesfehérváron, Kecskeméten – házakba, lakásokba hatolt be, ahonnan főként ékszereket, órákat és jelentős összegű készpénzt tulajdonított el.  

 

A Szolnoki Királyi Törvényszéktől a megyei bíróságig

A Szolnoki Királyi Törvényszéktől a megyei bíróságig : 1945-1955/56 / Szolnok: Szolnoki Törvényszék, 2021.

Könyvtári példány: https://corvina.birosag.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=marc&recnum=97678&pos=1

Az alapeljárásban megítélt 500 ezer forint helyett 200 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie Kósa Lajosnak, mint alperesnek, a felperesnek ugyanakkor Kósa Lajos 150.000 forintos perköltségét kell állnia – így döntött megismételt eljárásban a Debreceni Járásbíróság.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 428 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Szolnoki Törvényszék elsőfokú ítéletet hozott annak a harmincas éveiben járó férfinak és élettársának, egy harminc év körüli nőnek a büntetőügyében, akik az ítélet szerint 2020. október 9-én koradélután engedély nélkül bementek a nő szüleinek jászladányi házába, ahol a nő egy bográccsal sújtott apja fejére, majd a férfi előbb egy tetőléccel, majd puszta kézzel ütötte, rúgta párja édesapját, akinek a bántalmazás következtében, számos más sérülése mellett, közvetett életveszéllyel járó fejsérülése, ún. keményburok alatti vérzése keletkezett. 

A Kecskeméti Törvényszék 3 kábítószer-kereskedő férfit ítélt el.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 8 év börtönre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől azt a 34 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2019 decembere és 2020 májusa között féltékenységből napi rendszerességgel bántalmazta élettársát, aki kevesebb mint fél év alatt kétszer is többszöri csonttöréssel került a kórházba, egyszer kishíján életveszélyesen megsérült, mégis mindig visszament a férfihez. 

Év
2018
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2025. II. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Év
2013
Közlöny
Fájl

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

Tagok:

  • Dr. habil Osztovits András, a Magyar Igazságügyi Akadémia igazgatója
  • dr. Pribula László, Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Dzsula Marianna, a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Balogh Zoltán, a Kecskeméti Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője

 

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét.