Részletes keresés

A Szekszárdi Járásbíróság első fokú ítéletével csempészett személyek sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és Magyarország területéről 8 évre kitiltotta azt a szerb állampolgárt, aki 37 illegális migránst próbált meg az országon átszállítani egy levegőtlen teherautó rakterében.

A másodfokú eljárásban a Szekszárdi Törvényszék 2018.10.18-án helybenhagyta a járásbíróság  ítéletét, így az változtatás nélkül jogerőre emelkedett.

A megállapított tényállás szerint a vádlott (31 éves, többszörösen büntetett előéletű, Zala megyei férfi) élettársával rendszeresen veszekedett, bántalmazta is. A veszekedések egyik forrása volt, hogy a vádlott nem dolgozott, jövedelme sem volt. A nő a rendszeres konfliktusokat megelégelve elhagyta a vádlottat. A férfi ígéretet tett élettársának, hogy pénzt szerez, ez volt a feltététele annak, hogy a nő visszaköltözzön hozzá. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2023. május 18-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra testi sértés bűntette, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, és többrendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt.

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 12-én helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és 9 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a huszonéves férfit, aki 2016 őszén bicskával rabolt ki egy kiskorú fiút az újszászi Rózsa Imre Gimnázium és Szakközépiskola mellett.
 

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 14-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A Debreceni Járásbíróság 2024. december 4-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki ittas állapotban, hátramenet közben nekiütközött egy rendőrautónak.

 

A bíróság a vádlottat járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, ezért őt 448.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 1 év 11 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

 

Dr. Szegedi Gyöngyvér bírói tanácsa a Budapest Környéki Törvényszéken 2017. október 5. napján kezdte meg annak a nőnek a nyilvános büntető tárgyalását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolnak.
 
A 8.30 órakor kezdődő első tárgyalás bombariadó miatt félbeszakadt, majd a bíróság délután folytatta munkáját. 
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 21-én folytatólagos, nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és más bűncselekmény miatt vádoltak.

N. Gy. vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki 2 rendbeli gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségében, ezért őt – halmazati büntetésül - 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A Püspökladányi Járásbíróság Dr. Szilvási László által vezetett tanácsa 2020. február 25-én hirdetett ítéletet annak a 67 éves püspökladányi nőnek az ügyében, aki a helyi és az országos sajtóban is „drognagyi” néven híresült el.

A városban közismert idős asszony az elmúlt öt évben családtagjai segítségével olyan kiterjedt kábítószer kereskedelmet folytatott, amellyel nemcsak Püspökladányban, de a környező települések nagy részén is ellátta az elsősorban fiatal felnőttkorú fogyasztókat.

A Keszthelyi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a fejére húzott kapucnival és maszkban rabolt ki egy fogadóirodát. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 49 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki, mint hivatásos nevelőszülő hét, a gondjaira bízott óvodás és kisiskolás korú gyermek életét tette pokollá évekig Jászladányban. 

A vádlottak 2019. május 18-án este – a sértett és a II. rendű vádlott közötti korábbi szóváltás miatt – egy menetrend szerinti buszon, a családja szeme láttára eszméletvesztésig rugdosták és ütlegelték a sértettet. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat.

A Székesfehérvári Törvényszék büntető fellebbviteli tanácsa 2020. november 24-én kihirdetett ítéletével másodfokon is elmarasztalta a vádlottat 1 rendbeli lőfegyverrel visszaélés bűntettében, 1 rendbeli fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettében és 5 rendbeli testi sértés bűntettének kísérletében.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntető végzésében testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 7 hónap – végrehajtásában 3 év 8 hónapra felfüggesztett -börtönbüntetés szabott ki arra az oroszlányi férfira, aki fényes nappal, a nyílt utcán támadta meg egy ismerősét. 

A Miskolci Törvényszék 2016. november 24. napján fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a két fiatalnak, akiket társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntette és rablás bűntette bűncselekményekkel vádol az ügyészség.