Részletes keresés

Az Egri Törvényszék társtettesként és bűnszövetségben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt Gy. I. I. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, B. J. II. rendű vádlottat öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra, K. M. G. III. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, míg K. K. IV. rendű vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. február 24-én megtartott ülésén elutasította az ügyész M. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló indítványát és elrendelte a gyanúsított házi őrizetét, melynek betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával kell ellenőrizni. A bíróság 50 ezer forint rendbírság megfizetésére kötelezte a gyanúsítottat a házi őrizet szabályainak megszegése miatt.
 
A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírája nem jogerős határozatával a kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte a három őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. szeptember 11. napjáig. A nyomozás adatai szerint: M.I. gyanúsított, aki Kisvárdán élő ukrán állampolgár, és M. I.

A Miskolci Járásbíróság a mai napon elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. S. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével kisebb mértékben enyhítette a fellebbezéssel érintett vádlottak pénzbüntetésének összegét, továbbá egy vádlott szabadságvesztésének és a foglalkozástól eltiltásának tartamát, ugyanakkor egy vádlott esetében mellőzte az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést. Kisebb pontosításokkal az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Kereskedelmi újdonságok:

 

Könyvek:

A Salgótarjáni Járásbíróság négy személy ellen indult büntető ügyben a vádlottakat bűnösnek mondta ki több, az elkövetéskori Büntető Törvénykönyvbe ütköző közegészség elleni bűncselekményben, így kábítószerrel visszaélés és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében.

Nem jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a  zalai fiatalembert, aki új pszichoaktív anyagot adott át 18. év alatti fiúnak oktatási épület közvetlen közelében. A vádiratban foglaltak szerint a vádlott régóta él legális, illetve illegális tudatmódosító szerekkel. A  marihuánát és a speed néven ismert kábítószert, továbbá a dizájner drogokat és új pszichoaktív anyagnak minősülő anyagokat ismeretlen személyektől, illetve az interneten szerezte be. 
 
Év
2012
Közlöny
Fájl

A környezetvédelmi hatóság a vörösiszap kiömlése miatt összesen 137.683.624.000,- Ft hulladékgazdálkodási, természetvédelmi és rendkívüli vízszennyezési bírság megfizetésére kötelezte a MAL Zrt-t.

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint B.Z. élettársi kapcsolatban élt a sértettel, mely kapcsolat megromlott. Amikor az asszony új viszonyt kezdeményezett, a férfi féltékenységből rendszeresen zaklatta, bántalmazta őt. 2021 májusában hajnali 1 óra körül a férfi hazament a Szabolcs megyei házukba és a kulcsra zárt ajtón kopogott.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyaláson hozott ítéletével 10 hónap börtönbüntetésre ítélte azt az ajkai férfit, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette, egyúttal elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét és kötelezte őt a bűncselekménnyel okozott 118 ezer forint kár megtérítésére, valamint 15.000 forint eljárási illeték megfizetésére. A vádlott köteles több mint 100 ezer forint bűnügyi költséget is megfizetni.

Kép

Vasárnap véget értek a Miskolci Egyetem campusán a Debreceni Ítélőtábla, a Balassagyarmati, a Debreceni, az Egri, a Miskolci és a Nyíregyházi Törvényszék közös szervezésében, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének támogatásával megrendezett VIII. Országos Bírósági Sportnapok.

Fokozott rendőri jelenlét mellett mondta ki bűnösnek a Hajdúböszörményi Járásbíróság bűnszövetségben, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettében azt a hét vádlottat, akik az elmúlt években több idős embert raboltak ki Hajdúböszörményben. A sértettekre éjszaka, maszkban rontottak rá és pénzt, ékszereket, műszaki cikkeket vittek el tőlük. A bűncselekményeket a vádlottak társtettesként, bűnsegédként vagy felbujtóként követték el.
 
Egy sajtóinterjúval megsérthette a MODEM Kft. fenntartójának jóhírnévhez fűződő jogait K. K., ezért a munkáltató jogszerűen mondott fel azonnali hatállyal a nonprofit kft. ügyvezetőjének – állapította meg első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A fenntartó ugyanakkor szintén megsértette K. K. jóhírnevét, így a felperes sérelemdíjra jogosult.

A Pécsi Járásbíróság 2019. május 14-én kelt ítéletével az elsőrendű, a másodrendű és a harmadrendű vádlottakat bűnösnek mondta ki lopás bűntettének kísérletében, melyet az elsőrendű vádlott, mint felbujtó, a másod- és harmadrendű vádlottak, mint társtettesek követtek el és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében, valamint az elsőrendű vádlottat további fogolyszökés vétségében, a másodrendű vádlottat jármű önkényes elvételének vétségében is. 

Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság márciusi ítéletét a MODEM volt ügyvezetőjének munkaügyi perében. 2015-ben a fenntartó a jogerős ítélet szerint is jogszerűen mondott fel azonnali hatállyal a nonprofit kft. akkori ügyvezetőjének, a másodfokú bíróság szerint ugyanakkor a jóhírnév megsértése mellett részben megállapítható a felperes súlyos gondatlansága és kötelességszegése is. K.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt a gazdát, akinek tanyáján rakodás közben ráborult a kukoricával megrakott pótkocsi egy munkásra. A férfi a helyszínen életét vesztette. A bíróság N.I.-t egy év fogházbüntetésre ítélte, másfél év próbaidőre felfüggesztve és kötelezte a csaknem félmilliós bűnügyi költség megfizetésére.
 

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 11-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak az idős férfinek az ügyében, aki megkörnyékezett egy 15 éves lányt.