Részletes keresés

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság a kábítószer birtoklása és más bűncselekmények miatt C. B. L. román állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott terhére megállapított kábítószer birtoklása bűntettét különösen jelentős mennyiségre elkövetett helyett - tekintettel a jogszabályi változásra - jelentős mennyiségre elkövetettnek minősítette. A vádlottal szemben kiszabott börtön tartamát 8 évről 5 évre enyhítette, a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklás bűntette miatt J. A. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.  Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekmény súlyát és a vádlott társadalomra veszélyességét tekintve is arányos büntetést szabott ki, így annak sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem indokolt.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt Sz. A. Cs. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére, a jogi minősítésre és büntetésére vonatkozó részét is. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtönben letöltendő szabadságvesztés lett, amelyből a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla az I. fokú bíróság döntését abban az ügyben, amelyben több százmilliós csalással és más bűncselekményekkel vádoltak meg egy Békés megyei vállalkozót. A Gyulai Törvényszék a vádlottat korábban 4 év börtönre, 5 év közügyektől eltiltásra, 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte, és több mint 320 millió forintos kár megtérítésére kötelezte.
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki fk. K. P. V. I.r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében,  személyi szabadság megsértése bűntettében és testi sértés bűntettében, K. R. M. II. r. és K. D. N. III. r. vádlottakat társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, személyi szabadság megsértése bűntettében, testi sértés bűntettében és zsarolás bűntettében, míg N. E. IV. r.

Magyarországon lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják azt a török férfit, akit Ausztriában élet elleni bűncselekmény miatt köröztek. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája 2023. szeptember 26-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

A török állampolgár gyanúsítottal szemben az osztrák hatóságok 2023. szeptember 24-én emberölés vagy súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt átadási vagy kiadatási letartóztatásra irányuló figyelmeztető jelzést helyeztek el a körözési rendszerben.

Legkorábban 30 év után szabadulhat a makói kettős emberölés miatt nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi.

A Szegedi Járásbíróság meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott dr. C. Cs. A. letartóztatását, emellett a gyanúsított védőjének letartóztatás megszüntetése érdekében tett indítványait is elutasította. A gyanúsított letartóztatása 2018. december hó 05. napjáig tart.

A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. október hó 26. napjáig tart. 
 

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két román állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2019. december hó 22. napjáig tart.

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki K-Sz. I. vádlottat folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, ezért 4 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit üzletszerűen, részben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 05. napjáig tart. 
 
A Szegedi Járási Ügyészség a mai napon 13 ügyben kezdeményezte gyorsított bírósági eljárás lefolytatását, valamennyi esetben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A Szegedi Járásbíróság mindegyik ügyben tárgyalást tartott, és mind a 13 esetben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, amelyekben kiutasítást alkalmazott. A bíróság a vádlottakat 7 esetben 1 év, 6 esetben 2 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A bíróság ítéletei valamennyi ügyben jogerőre emelkedtek.
 
Adócsalással vádolt cégvezetők ügyét tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla holnap, január 26-án 9 órától a fszt. 11-es tárgyalóban. A négy férfit I. fokon a Szolnoki Törvényszék különböző tartamú szabadságvesztésre ítélte.
 
Négy olyan vádlott ügyét tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla, akik éveken át őrző-védő cégeket irányítottak, és akiket adócsalás és más bűncselekmények miatt I. fokon különböző tartamú szabadságvesztésre ítélt 2016 márciusában a Szolnoki Törvényszék. 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben P. J. I.r. vádlottat felbujtóként elkövetett rablás bűntette és társtettesként elkövetett csalás vétsége, K. A. D. II.r., P. R. K. III.r. és K. J. IV.r. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt bűnösnek mondta ki, és ezért I.r. vádlottat 5 év 6 hónap, II.r. vádlottat 6 év, III.r. vádlottat 4 év, valamint IV.r.
A Szegedi Járásbíróság 2016. június hó 29. napján folytatja K. M. K. és 9 társa ügyében tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatti büntetőügy tárgyalását a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében (6722 Szeged, Tábor u. 4.), a 402. számú tárgyalóteremben, amely ügyben három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. június hó 29. napjának 8 óra 00 perce (szerda), 2016. június hó 30. napjának 8 óra 00 perce (csütörtök) és 2016. július hó 01. napjának 8 óra 00 perce (péntek).

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt J. Z. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamán – 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés – az ítélőtábla ugyan nem változtatott, de a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye lehetőségéből kizárta. Mellőzte továbbá a közügyektől eltiltás büntetésre vonatkozó rendelkezést.

A Szegedi Törvényszék helybenhagyta annak a 10 gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását elrendelő végzéseket, akiket további két – az elsőfokú bíróság döntésével szemben fellebbezést be nem jelentő - társukkal 2015. január hónap végén bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. 
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. N. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított házi őrizete 2015. december 17-ig tart.