Részletes keresés

Emberölés bűntette miatt előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit 2014. november 22-én vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2014. december 24-ig előzetes letartóztatásban marad.
 

Első fokon nem jogerős ítéletet hozott a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa Sz.T. és társa ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben. A bíróság I.r. vádlottat az ellene folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette, a II.r. vádlottat az ellene folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.



Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2018. október 1-én R. T. vádlottat. Ezért őt a bíróság 3 év 8 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezése, harmadlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.



A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsítanak.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt F. K. I. rendű és Sz. J. II. rendű vádlottak ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét. Az I. rendű vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 7 év szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás ezzel jogerőre emelkedett, ahogy a II. rendű vádlott vonatkozásában a garázdaság vétsége miatt emelt vád alóli felmentő rendelkezés is.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság a kábítószer birtoklásának bűntette miatt K. I.  ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon hozott ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 7 év 6 hónapról 8 év 6 hónapra, míg a Magyarország területéről kiutasítás tartamát 5 évről 8 évre súlyosította. Enyhített viszont a táblabíróság a szabadságvesztés végrehajtási fokozatán, és kimondta, hogy a vádlottnak fegyház helyett börtönben kell kitöltenie büntetését.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt Cs. B. B. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék felmentő ítéletét. A vádlott vonatkozásában büntethetőséget kizáró ok – jogos védelem – állt fenn.

A Szegedi Járásbíróság tegnap gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért őt 3 év 3 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 4 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Szegedi Járásbíróság pénteken elrendelte annak a 12 személynek az előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. február 23-ig tart. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a súlyos testi sértés kísérlete miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztés lett.
 
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt I. fokon szabadságvesztés büntetésre ítélt öt vádlott ügyét tárgyalta volna a Szegedi Ítélőtábla február 1-jén, szerdán.  Az egyik ügyvéd menthető okból nem tudott a tárgyaláson részt venni, azonban az ügyvéd jelenléte a II. fokú eljárásban kötelező, emiatt a Szegedi Ítélőtábla a tárgyalást 2017. június 16-ára elnapolta. Döntött a táblabíróság arról is, hogy helyt adva az I. rendű vádlott és védője indítványának, az I.

Az ügyészi vádbeszéddel kezdődött, majd a védőbeszédekkel folytatódott az S. Á. és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A tárgyalás végén a vádlottak is szót kaptak az utolsó szó jogán. A tárgyalás a jövő héten csütörtökön, február 14-én 9 órától folytatódik. Határozathirdetés várható. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt K. L. és társa ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 8 év fegyház és 6 év közügyektől eltiltás lett. A II. rendű vádlott esetében annyit változott az ítélet, hogy az 5 év szabadságvesztést nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie. Az eddig szabadlábon védekező I.

Végzés a Szegedi Ítélőtáblán
Erőszakos közösülés bűntettének kísérlete Bordányban

Ítéletével ugyan megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt Cs. I. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét, azonban, az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken – az 5 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a 6 év közügyektől eltiltáson – nem változtatott az ítélőtábla.

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. Zs. I. r. és M. I. II. r. vádlottakat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, R. K. L. III. r. vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának vétségében.

A bíróság az I. r. vádlottat 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, a III. r. vádlottat 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla egy fogvatartott ellen hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 2 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztés, 3 év közügyektől eltiltás és 100.000-Ft erejéig terjedő vagyonelkobzás lett. 

A Jászberényi Helyi Választási Bizottság (HVB) megállapította, hogy a városban 2019. október 13-án lezajlott önkormányzati választás eredményes volt, a megválasztott polgármester Budai Lóránt lett. 

A dr. Szabó Tamás polgármester-jelölt által előterjesztett fellebbezés alapján eljárt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a HVB döntését megváltoztatta, a polgármester-választás eredményét megsemmisítette és e körben a választás megismétlését rendelte el, a megismételt szavazást 2019. november 10-ére tűzte ki. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. S. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 14 év fegyház helyett – 16 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt Z. F.-né ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kihirdetett ítéltét. A vádlott börtönbüntetésének tartamát 3 év 6 hónapról 2 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást 4 évről 3 évre enyhítette.