Részletes keresés

A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki H. J. I.r. vádlottat részben társtettesként elkövetett szerzői jogok megsértésének bűntettében és 10 rendbeli szerzői jogok megsértésének vétségében, míg G. A. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett szerzői jogok megsértésének bűntettében és 7 rendbeli szerzői jogok megsértésének vétségében, ezért a vádlottakat - halmazati büntetésül - egyezően 350.000,- forint pénzbüntetésre ítélte.
 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt elsőfokon 6 év börtönre ítélt K. Z. ügyében a Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott büntetését az ítélőtábla 5 év börtönre enyhítette. 

Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlott büntetésének enyhítését – egyebek mellett – az indokolta, hogy a férfi enyhe fokban gyengeelméjű, a bűncselekmény elkövetését megbánta, a cselekménye következményeit igyekezett elhárítani, a gyermeket megpróbálta ellátni, és segített abban, hogy mentőt hívjanak a sérülthöz.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítélet az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt K. Róbert ellen indított büntetőügyben.  

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt S. Zoltán ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és büntetésére vonatkozó részét. Így S. Zoltán jogerős büntetése 13 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt K. J. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetésének tartamát 10 év börtönről és 10 év közügyektől eltiltásról 8 év 6 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra csökkentette. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt V. J. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A vádlott büntetését 8 év börtönről és 8 év közügyektől eltiltásról 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmény miatt P. Martin ellen indult büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértéke vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 11 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3-ad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a közveszélyokozás bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét közveszélyokozás büntette helyett közveszélyokozás vétségének minősítette, erre tekintettel a szabadságvesztést fogházban rendelte végrehajtani és mellőzte a közügyektől eltiltást is. Nem változott a vádlottra kiszabott büntetés mértéke, így a jogerős büntetés 2 év 6 hónap szabadságvesztés lett.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Zs. R. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét úgy, hogy a vádlottal szemben kiszabott fegyházbüntetés mértékét 20 évről 12 évre enyhítette.

Megkezdődött a Szegedi Ítélőtáblán annak az ügynek a tárgyalása, amelyben 39 személyt vádolnak befolyással üzérkedéssel, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel. Az első tárgyalási napon elhangzott az ügyész vádbeszéde, amelyben több vádlottra kérte súlyosabb büntetés kiszabását, és megtartották beszédüket a védők is, az I. fokon kiszabott büntetésék enyhítését, illetve felmentést indítványozva.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt K. A. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 

Tárgyalás: január 16. szerda
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Csalás és más bűncselekmények Bács-Kiskun megyében

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon helybenhagyta a Makói Járásbíróság 2013. október hó 21-én meghozott elsőfokú ítéletét, melyben G.-né dr. H. K. vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. 
 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt C. T. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék felmentő ítéletét. 

Több ponton megváltoztatta, de a büntetések mértékét a vádlottak többségénél helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt K. I. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen felmentette B. J. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete, emberölés előkészületének bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette, lőszerrel visszaélés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól és kényszergyógykezelését rendelte el.
 
Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vett őrizetbe kedden a Szegedi Rendőrkapitányság. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2013. október 4. napjáig előzetes letartóztatásban marad.
 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt K. Zs vádlott ellen folyamatban volt perújítási büntetőügyben az elsőfokon eljárt Pécsi Törvényszék ítéletét.

A perújítás során az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken érdemben – az életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás vonatkozásában – azonban nem változtatott az ítélőtábla.

Három tárgyalási nap alatt (február 10. - 12. – 17.) befejeződött az 57 vádlottas, N. S. és társai ellen hivatali vesztegetés miatt indult ügynek a tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A határozathirdetésre február 19-én, pénteken délelőtt került sor a táblabíróság dísztermében.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt Cs. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett, legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után szabadulhat. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát a sértett tekintetében megszüntette azzal, hogy a vádlottnak havonta 2-2 alkalommal levélben és telefonon történő kapcsolattartást, havonta egyszer látogatást engedélyez.