Részletes keresés

A vádlottak távolléte mellett hozott ítéletet a Lenti Járásbíróság azzal a két férfivel szemben, akik kegyetlen körülmények között akartak 25 kölyökkutyát átcsempészni a határon.

 

A Debreceni Járásbíróság 2015. március 26-án bűnösnek találta nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettében Á. T.-t, aki 2014. januárban hollókamuként és hollókasztként beszélt a holokausztról egy nyilvános debreceni rendezvényen. A bíróság ezért 300 napi tétel, összesen 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Ha a vádlott ezt nem fizeti meg, 300 napra fogházba kell vonulnia.
 
 
Egy év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte  - öt évre felfüggesztve - a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki Debrecen főterén mutogatta magát 2016 nyarán. A bíróság T. I. Cs-t szeméremsértés bűntettében mondta ki bűnösnek. A Debreceni Járásbíróság a leghosszabb próbaidő – öt év – mellett döntött. Ha vádlott ez időn belül újra bűncselekményt követ el és a bíróság szabadságvesztésre ítéli, akkor a most kiszabott börtönbüntetést is le kell töltenie. 
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 26 éves terheltnek a letartóztatását, aki mindössze két nap leforgása alatt négy bűncselekményt követett el.

Munkáscsoport akarta meghívatni magát egy kávéra. Amikor ez nem sikerült nekik, kemény bosszút álltak a kérést megtagadó vezetőjükön. A négy vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség. Büntetőügyükben a Budapest Környéki Törvényszék 2020. november 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.



A Budakörnyéki Járásbíróság távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghosszabbította egy német férfi letartóztatását, koszovói társa esetében pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el. A két férfit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre elkövetett fegyveres rablás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja.

 

A koszovói állampolgárságú férfi tavaly januárban rávette német állampolgárságú társát, hogy utazzon Magyarországra, rabolják ki együtt a sértett tulajdonában lévő pékséget, és hozzanak el tőle egymillió eurót.

A fiatalkorú vádlott néhány nap alatt előbb késsel, majd légpuskával kényszerítette megalázó cselekményre a sértettet, a következő alkalommal már rugdosta és ököllel ütlegelte őt. A bűnösségét beismerő vádlott megbánta a tettét.

Megtévesztően tökéletes kinézetű webshopokon keresztül szerezték meg a rászedett vásárlók pénzét a terheltek. Száz millió forintos bevételre tettek szert, ezért az ügyben jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottakkal szemben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2021. július 2-án rendelt el kényszerintézkedést.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsának 2022. június 29-én meghozott döntésével jogerősen befejeződött annak a vádlottnak a büntetőügye, akit az elsőfokon eljárt Mezőkövesdi Járásbíróság felmentett a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének vádja alól.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves fülöpszállási férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 23-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év fogházbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, azt a negyvenes éveiben járó büntetlen előéletű férfit, aki 2015 januárjában Tiszasülyön, a Kíséri úton az egyik kanyarban, az általa tudottan rossz fékrendszerű autójával, a megengedett haladási sebességet jóval túllépve gázolt el egy 10 és egy 15 éves kerékpározó fiút.
A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben 2 rendbeli lopás vétsége és 2 rendbeli kifosztás bűntette miatt 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy harmincas éveiben járó jászárokszállási férfit.
A vádlott 2016 augusztusában több sziráki lakost részesített „orvosi ellátásban” úgy, hogy ehhez sem engedéllyel, sem pedig a szükséges szakképzettséggel nem rendelkezett. A vádlott több alkalommal orvosi ügyeletet is tartott a településen, a „vizsgálatok” többségét pedig mobiltelefonjával végezte.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. június 12-én hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki megerőszakolta a sértettet egy Hajdú-Bihar vármegyei városban.

A másodfokú bíróság a szexuális erőszak bűntette, testi sértés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. január 31-én meghozott ítéletét helybenhagyta. A vádlottat a Debreceni Törvényszék jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Debreceni Járásbíróság 2025. július 11-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki áthajtott egy, az út szélén fekvő emberen.

 

A Kecskeméti Törvényszék – a bűncselekmények minősítésének pontosítása mellett – helybenhagyta a Kiskunhalasi Járásbíróság 2017. június 20-án kihirdetett ítélettét, melyben a vádlottat állatkínzás miatt 1 év -végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, valamint 3 év - a kutyák rehabilitációjával, képzésével kapcsolatos - foglalkozástól  eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben a vádlott terjesztett elő fellebbezést.

 

A Pécsi Járásbíróság 2018. július 15-én elrendelte egy hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra lopás bűntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. május 22. és július 8. közötti időszakban két Baranya megyei ingatlanba hatolt be, onnan többszázezer forint kárt okozva különböző műszaki eszközöket, használati tárgyakat, szerszámgépeket tulajdonított el, valamint a Duna partról eltulajdonított egy női kézitáskát a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal, iratokkal együtt.

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. július 7-én meghosszabbította az előzetes letartóztatást azzal a gyanúsítottal szemben, akit volt barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 

A Pécsi Járásbíróság, 2016. február 18. napján elrendelte egy  férfi előzetes letartóztatását lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított volt élettársát 2016. január 23. és február 18. napja közötti időszakban többször is megfenyegette, tőle erőszakos módon tartozását követelte, házában engedélye nélkül bement és onnan felszólításra sem távozott, illetve onnan  különböző kéziszerszámokat és festéket tulajdonított el

A Pécsi Járásbíróság 2016. július 10. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2016. július 3-5. napjai közötti időszakban olyan súlyosan bántalmazott egy nőt, hogy annak életveszélyes sérülései keletkeztek. A sértetten életmentő műtétet hajtottak végre.