Részletes keresés

A Komáromi Járásbíróság nagyobb kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a szlovák férfinek a letartóztatását, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás veszélyeztetése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

Hét év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte két rendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt a Nyíregyházi Járásbíróság a 2023. május 4-én megtartott előkészítő ülésén azt a vádlottat, aki 2019. és 2021. között csalt ki pénzt sértettektől, honvédelmi minisztériumi dolgozónak vagy rendőrnek adva ki magát.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 21 éves férfinek, akivel szemben jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves etesi férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint Salgótarján belvárosában bántalmazott egy 81 éves nőt, majd erőszakkal elvette a táskáját. A rendőrség rablás, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és okirattal visszaélés vétsége miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben.

Az Ajkai Járásbíróság öt év börtönbüntetésre ítélte és tíz évre kiutasította Magyarország területéről azt a 23 éves szír állampolgárt, akivel szemben a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt volt folyamatban büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat bűnügyi költség megfizetésére.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki nem tudta feldolgozni, hogy megromlott a kapcsolata az ismerősével, ezért erőszakhoz folyamodott.

A Szombathelyi Járásbíróság 2018. február 07-én tartott tárgyalást annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki 2017 februárjában Szombathelyen, az Ady Endre téren megrongálta az egyik nyilvános telefonfülkét. Az ittas állapotban lévő vádlott a telefonfülke egyik alsó üvegébe rúgott bele úgy, hogy az betört.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. február 13-án elrendelte egy mohácsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra többrendbeli, szabálysértési értéket meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége és többrendbeli, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette alapos gyanúja miatt.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. február 26-án elrendelte egy simontornyai fiatalkorú fiú előzetes letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.
 

A Pápai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével nyolc hónap – végrehajtásában egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtotta azt a 43 éves férfit, akivel szemben garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A nyomozás rendelkezésre álló adatai szerint a gyanúsított, 2021. január 4-én hajnalban, egy török honosságú, vontatóból és ponyvás félpótkocsiból álló kamionban 14 fő szír és 4 fő iraki állampolgárt szállított azzal a céllal, hogy őket Románia területéről Ausztriába vigye. 

A migráns személyek különböző útvonalakon keresztül jutottak el Romániába, ahol a hatóságok regisztrálták, majd menekülttáborban helyezték el őket, ahonnan vélhetően egy embercsempész segítségével jutottak el a kamionhoz. 

Az Egri Törvényszék B. K. vádlottat különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyolc év fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság elrendelte a vádlottal szemben az Egri Járásbíróság által két korábbi ügyben kiszabott egy év két hónap börtön és egy év tíz hónap börtönbüntetés végrehajtását.
 

Ököllel és szerszámnyéllel esett neki a sógorának a férfi, akit csak az ismerősei tudtak visszafogni. Az ügyben a Gödöllői Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz, a bíróság pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el a gyanúsítottal szemben.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2021. május 6-án elrendelte a letartóztatását annak a négy gyanúsított férfinak, akik Hernádkak településen, az utcán késsel támadtak a sértettekre értékeik megszerzése végett.

Az Esztergomi Járásbíróság a nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, ügyiratok alapján 2021. július 30. napjáig meghosszabbította annak a 2 férfinek a letartóztatását, akik egy idős asszonytól csaltak ki 3 millió forintot. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás fenntartása a bizonyítás megnehezítésének lehetséges akadályozása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés ellen 3 napon belül fellebbezésnek van helye. A 2 férfi letartóztatását 2021. március 31. napján rendelte el a bíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy Ausztriában menekültként tartózkodó, csecsen állampolgárságú és egy osztrák állampolgárságú gyanúsított Ausztriából Magyarország szerbiai határszakaszának közelébe utazott, melynek során a gyanúsítottak külön gépjárművet vezettek. 

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folytat eljárást. Az ügyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit az Egri Járásbíróság 2021. január 29-én egy hónapra elrendelt. 

A döntés indoka, hogy a gyanúsított esetében megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban érintett tanúkat vagy a sértettet megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná és ezzel a bizonyítást megnehezítené vagy meghiúsítaná.

A Pécsi Járásbíróság 2021. április 16-án elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását egy hónapra nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. április 19-én előkészítő ülést tartott a zaklatás vétsége miatt Sz.B. vádlottal szemben folyamatban lévő ügyben.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 34 éves oroszlányi férfinak, akivel szemben az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt folyik a nyomozás.