Részletes keresés

Az Ajkai Járásbíróság egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és két évre a közügyek gyakorlásától azon ügy I. rendű vádlottját, melyben kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárás. A II. rendű vádlottat a bíróság 100 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Kötelezte a bíróság a vádlottakat a bűncselekménnyel okozott kár sértettnek történő megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatosan felmerült eljárási illeték, továbbá az I. rendű vádlottat a bűnügyi költség megfizetésére.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a nógrádmegyeri férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható kifosztás bűntettével és okirattal visszaélés vétségével.

2025. 03. 05.

Nagy tételben szereztek be a kristály néven ismert, mesterségesen előállított tudatmódosító hatású anyagot a gyanúsítottak. Üzleteléseik közben ütött rajtuk a hatóság – elmenekülni egyiküknek sem sikerült. Jelentős mennyiségű, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott üléseken elrendelte az öt férfi letartóztatását.

2025. 03. 10.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt próbára bocsátotta azon vádlottakat, akik a személyi kölcsön igénylése során hamis munkáltatói igazolást csatoltak a kérelem mellé.
A bíróság az I. rendű vádlottat bűnsegédként egy évre, míg a II. rendűt – tettesként – egy év négy hónapra bocsátotta próbára.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság elnöki (271. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége, továbbá előnyt jelent a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalat.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével közúti baleset okozásának vétsége miatt egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a 16 éves fiatalt, aki a forgalommal szemben közlekedve rollerrel okozott súlyos balesetet. Megállapította a bíróság, hogy a vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült 20.158 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Kép

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a alapján 2023. december 24. és 2024. január 1-je között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok. 
Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok – főszabály szerint – nem tartanak tárgyalásokat.

Kép

2022. november 28-án Őexc. David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete látogatást tett az Országos Bírósági Hivatal elnökénél.

Kép

„Közös jövőt csak együtt építhetünk, ez az esszenciája az egésznek.” – így nyilatkozott a modern, XXI. századi bírói attitűdről az Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) dr. Baji Dóra Antónia, a Debreceni Törvényszék bírája. 

2024. 02. 07.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolnak.

Kép

2017 a felkészülés éve volt – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2018. december 4-én, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának meghallgatásán.

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének megkeresésére az Alapvető Jogok Biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult az Országos Bírói Tanács (OBT) működésének törvényességével kapcsolatban. 

Kép

Az Ügyészség Napja alkalmából 2019. június 11-én legfőbb ügyészségi ünnepséget rendeztek a Kúria dísztermében. Az eseményen dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész Pro Cooperatione Emlékérmet adományozott dr. Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. július 10-én információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 3 év börtönbüntetésre, 200.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte B. B. vádlottat.

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint az informatikus végzettséggel rendelkező vádlott évek óta interneten megvalósított csalási cselekményekből tartotta fenn magát.