A Szegedi Törvényszék hosszas bizonyítási eljárás eredményeként, a fellelhető bizonyítékok beszerzését követően – nem jogerős ítéletével – felmentette D.L.L. vádlottat az ellene előre kitervelten, aljas indokból és célból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.
Részletes keresés
A Tatabányai Járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen jogerősen 30 nap elzárásra ítélte azt a beloianniszi lakhelyű férfit, aki 862.000 összegű tartásdíjat nem fizetett meg gyermeke édesanyjának.
Az Ajkai Járásbíróság az I. rendű vádlottat – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, társtettesként elkövetett lopás vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, kábítószer birtoklásának vétsége, valamint csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint négy évre a közügyek gyakorlásától. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Tapolcai Járásbíróság sikkasztás bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a német állampolgárt, aki közel 120 millió forint értékben sikkasztott el aranyérméket ismerősétől. A bíróság kötelezte a vádlottat a büntetőeljárás során felmerült, közel másfélmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. március 12-én, tanácsülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki migránsokkal az autójában száguldozott Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
Az ügyészség fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és négy hónapra, 2025. szeptember 13-ig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.
A Kaposvári Törvényszék 1 év 4 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki testi sértés vétsége miatt egy 52 éves kéthelyi vádlottal szemben. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.