A Fővárosi Törvényszék 8-8 év fegyházra ítélt és 8-8 évre kiutasított Magyarország területéről két külföldi férfit, akiket bűnsegédként jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolnak. A bíróság ezen felül az I. rendű terhelttel szemben vagyonelkobzást is elrendelt a kábítószer kereskedelméből származó közel 100 ezer forintra.
Részletes keresés
A bizalomépítés a központi témája az Országos Bírósági Hivatal nemzetközi kommunikációs konferenciájának, amelyet immár hetedik éve rendez meg a bírósági szervezet.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) módosította a megválasztandó ülnökök számának - a megyei önkormányzat, illetve a megyei jogú város önkormányzata közötti - felosztását tartalmazó 6. számú mellékletet.
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke 2024. május 10. napjával az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesévé nevezte ki dr. Ocskó Katalin Évát.
Az e-aktával indult útjára a Digitális Bíróság projekt fejlesztéseit bemutató sorozatunk. A második epizódból kiderül, hogy mire cserélhetik le a bírák a régi kazettás magnót és a diktafonokat.
Az Országos Bírósági Hivatal a legkorszerűbb biztonságtechnikai berendezésekkel és szakképzett személyzettel biztosítja a bírósági épületek biztonságát. A XXI. század követelményeinek megfelelő kamerarendszerek, detektoros beléptető kapuk, csomagátvizsgáló röntgenek és kézi fémkereső eszközök szolgálják a dolgozók és az ügyfelek védelmét.
A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk rendelkezett a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztásáról, emellett deklarálta, hogy a bíró az ítélkezésben csak a törvénynek, illetve a törvényerejű szokásoknak van alávetve. E törvénycikk július 15-i kihirdetésének évfordulója alkalmából ünneplik a bíróságok minden évben a Bíróságok Napját.
Korábban az Országos Bírósági Hivatal az Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI) partnereként sikerrel pályázott a „Bírósági épületek energetikai fejlesztése” című projektjével.