Részletes keresés

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 31-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 31-ig elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, akik ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. Mindketten annak a bűnbandának a tagjai, amelynek tíz másik tagja ellen 2020. február 7-én rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést a Budakörnyéki Járásbíróság.

Egy veszekedést követően, az utcán végzett a barátnőjével a terhelt, aki hosszú ideje a családja bántalmazásával fenyegetőzve láncolta magához a nőt. Emberölés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást a férfi ellen, akinek letartóztatását 2021. augusztus 13-án rendelte el a bíróság.

A gyanú szerint már 2016-ban is elkövetett bankrablást a házaspár férfi tagja

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 1-én meghosszabbította annak az ócsai házaspárnak a letartóztatását, akik ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Három bomba robbantását is kilátásba helyezte a zaklató férfi, akit az Érdi Járásbíróság 2021. február 3-án gyorsított bíróság elé állításos eljárásban ítélte el.

Év
2016
Közlöny
Fájl

Négy gyanúsítottat tartóztatott le a Budakörnyéki Járásbíróság, akik ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Letartóztatta a bíróság azt a szerb sofőrt, aki ellen vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást.

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte annak a román származású kamionsofőrnek az előzetes letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítanak.
 

Nem tudta feldolgozni a szakítást az a férfi, aki életveszélyes fenyegetéseit akarta beváltani a volt élettársával szemben. Az éj leple alatt vette célba a nő otthonát, ahol az asszonyt és annak lányát is bántalmazta. Letartóztatta a bíróság a terheltet, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.