Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 3 évre súlyosította, annak próbaidőre történő felfüggesztését és a pártfogó felügyeletre szóló rendelkezést mellőzte, és a vádlottal szemben 3 év közügyektől eltiltást szabott ki. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. 
 
A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 2018. március 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki. 
 
A Zalaegerszegi Törvényszék 2018. március 9-én nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki 2017 tavaszán megkéselt egy férfit Nagykanizsán. 
 

Az Érdi Járásbíróság 2019. október 21-én három büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében az elkövetéstől számított egy hónapon belül. 

Egy év – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt az 51 éves kelebiai nőt, akinek a kutyája súlyos balesetet okozott. A bíróság a vádlottat egyúttal előzetes mentesítésben is részesítette.
 
2024. 02. 27.

Megzavarta a bíróság munkáját és súlyos bűncselekmények elkövetését helyezte kilátásba a férfi, mivel nem értett egyet a vele szemben hozott döntésekkel. Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. február 27-én megtartott nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Pályázási határidő

237.E/2020. (V. 27.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy közigazgatási ügyszakos kúriai bírói (Közigazgatási Kollégium 103. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálása során előnyben részesül a legalább 10 éves közigazgatási bírói gyakorlattal és ezen belül közigazgatási fellebbviteli tapasztalattal rendelkező pályázó.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

144.E/2021. (VI. 15.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy közigazgatási ügyszakos kúriai bírói (Közigazgatási Kollégium 107. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a legalább tizenöt éves bírói, illetve jogi szakvizsgához kötött munkakörben eltöltött gyakorlat, valamint a közigazgatási perekben szerzett fellebbviteli tapasztalat.

Pályázási határidő

21.E/2021. (II. 3.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy büntető ügyszakos kúriai bírói (Büntető Kollégium 49. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyben részesül a legalább 10 éves, büntető ügyszakban eltöltött ítélkezési, illetőleg a felülbírálati eljárásban folytatott bírói gyakorlattal rendelkező pályázó.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

209.E/2021. (VIII. 25.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kaposvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Kaposvári Törvényszéken egy büntető ügyszakos (katonai) törvényszéki bírói (32. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

Az állásra az pályázhat, aki a Magyar Honvédség hivatásos tisztje, vagy rendelkezik a 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet 24/A. §-a szerinti javaslattal.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

106.E/2022. (IV. 4.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre



A Kúrián egy büntető ügyszakos kúriai bírói (Büntető Kollégium 62. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a legalább 10 éves büntető ügyszakban eltöltött ítélkezési, illetőleg a fellebbviteli eljárásban folytatott bírói, valamint a Kúrián jogorvoslati eljárásokban szerzett gyakorlat.

Négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a vádlottat a Nyíregyházi Törvényszék 2023. május 11-én, aki életveszélyesen bántalmazta élettársát Nyíregyházán.

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 24-én másodfokú, jogerős határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a P. L. ellen garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
Kép

Évről évre megfigyelhető, hogy a családjogi ügyek az összes polgári és gazdasági peres ügyérkezés közel 40 %-át teszik ki járásbírósági szinten és évente közel 50.000 családjogi ügy érkezik. 

Kép

Ki a célcsoport, mi az üzenet és mi a közlés célja? – ezeket a kérdéseket teszi fel magában egy profi kommunikátor, mielőtt beleszól a mikrofonba vagy épp megír egy sajtóközleményt. A megszólalás valamennyi formájával szemben jogos elvárás: közérthető, felesleges jogi szakzsargontól mentes, jól strukturált, informatív tartalom legyen. – Ezek a megállapítások is olvashatóak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) együttműködésben készült kézikönyvben.

Év
2023
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

22.E/2021. (II. 3.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy büntető ügyszakos kúriai bírói (Büntető Kollégium 55. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyben részesül a legalább 10 éves, büntető ügyszakban eltöltött ítélkezési, illetőleg a felülbírálati eljárásban folytatott bírói gyakorlattal rendelkező pályázó.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

239.E/2020. (V. 27.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy közigazgatási ügyszakos kúriai bírói (Közigazgatási Kollégium 105. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálása során előnyben részesül a legalább 10 éves közigazgatási bírói gyakorlattal és szakmai vezetői tapasztalattal rendelkező pályázó.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

234.E/2021. (X. 4.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Csornai Járásbíróságon 2 járásbírósági bírói álláshelyre

A Csornai Járásbíróságon 1 polgári ügyszakos járásbírósági bírói álláshely és 1 büntető ügyszakos járásbírósági bírói álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza. 

Kép

A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartási eljárásában az első és másodfokú bíróság közötti elektronikus kapcsolat megteremtése és a felterjesztés elektronikus úton történő kialakítása fejlesztés 2020. július 15-től elérhetővé válik.